Hamarosan eltűnhet az idősek vásárlási sávja?

A szakmai szervezetek az eltörlést szorgalmazzák, a kormány az Idősügyi Tanácshoz fordult.

A hazai kereskedelmi vállalkozások szakmai, érdekképviseleti szervezetei a 65 év felettiek számára fenntartott vásárlási idősáv átmeneti szüneteltetését szorgalmazzák az adventi időszakra – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A karácsonyi időszak a bevásárlások legintenzívebb néhány hete a családok számára, ilyenkor kiemelkedő az üzletek látogatottsága. A kereskedelemi szervezetek úgy vélik, az idősek vásárlási sávjának ideiglenes feloldásával elkerülhető, mérsékelhető a védekezést megnehezítő szintű zsúfoltság a boltokban, áruházakban. A javaslat szerint a családok könnyebben, gyorsabban, rugalmasabban intézhetik így a bevásárlásokat, a kevesebb sorban állás nagyobb biztonságot is jelent a járványhelyzetben.

A kormány az idősek vásárlási sávjának esetleges módosításáról egyeztet az intézkedést kezdeményező Idősügyi Tanáccsal. A leginkább veszélyeztetett 65 év felettieknek vásárlásaikat mindenképpen érdemes családi, közösségi segítségre, vagy az egyre szélesebb körben rendelkezésre álló online lehetőségekre támaszkodva megoldaniuk.

A járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló lépésként 2020. november 24-étől minden hétköznapon 9 és 11, hétvégén pedig 8 és 10 óra között csak 65 év felettiek léphetnek be az élelmiszerüzletekbe, drogériák és gyógyszertárakba.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo