Gyurcsány a legrosszabbra készül

A magyar gazdaság idei visszaesése nagyobb lehet a hivatalosan jelzett 3,5 százalékosnál és nagyobb kiadáscsökkentésre van szükség - jelezte Gurcsány Ferenc miniszterelnök a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. Állítása szerint a kormánynak a GDP csökkenésére vonatkozó előrejelzése nem változott. 

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A miniszterelnök szerint előkészítettek javaslatokat egy mélyebb recesszió kezelésére, amennyiben a dolgok rosszabbra fordulnak. A kormányváltástól függetlenül a jelenlegi kabinetnek késznek kell lennie arra, hogy egy rosszabb helyzetet is megoldjon - tette hozzá.

"Vannak javaslatok arra vonatkozóan, hogy mit kell tenni, ha az lesz a hivatalos forgatókönyv, hogy a recesszió még mélyebb. Ez a javaslat figyelembe veszi, hogy mélyebb recesszió esetén miként lehet három százalék alatt tartani a költségvetési deficit GDP-hez viszonyított arányát" - mondta, hozzátéve, hogy e javaslat forrást teremt az államnak beruházásra és munkahelyek létrehozására is.

A kormány és az MNB hivatalos előrejelzése szerint a magyar gazdaság teljesítménye az idén 3,5 százalékkal csökken, de a Reuters egyik múlt heti felméréséből kiderült, hogy az elemzők 4,5 százalékos zsugorodásra számítanak, sőt egyesek még nagyobbat is lehetségesnek tartanak.

Függés Németországtól

Az Ifo német gazdaságkutató intézet vezetője csütörtökön azt mondta, hogy a rendelések és az export megcsappanása miatt a német gazdasági visszaesés több mint négy százalék lesz az idén. "Ha Németországnak mínusz öt százalék lesz a növekedése, akkor Magyarország nem fog megállni a 3,5 százaléknál. A kormány olyan forgatókönyveken dolgozik, amelyek használhatók és amelyeket kell is használni, ha a Magyarországra vonatkozó hivatalos előrejelzések egybeesn(én)ek a jelenlegi elemzői konszenzussal, amely 4-5 százalékos visszaesésről szól" - mondta a miniszterelnök.

Mint mondta, azért ajánlotta fel a lemondását, mert jelezni akarta az országnak, hogy a strukturális reformok elkerülhetetlenek. "Úgy gondolom, egyértelműen jeleznem kellett elsősorban Magyarországnak, de a magyar parlamentnek és azoknak is, akik nem akarnak változást, hogy nincs más lehetőség. Az elmúlt három évben azért küzdöttem, hogy Magyarország megértse: reformok sokaságára van szükség. Továbbá azért, hogy bebizonyítsam: keresztülvihetjük ezeket anélkül, hogy szociálisan teljesen érzéketlenek legyünk. Félreállásom felajánlása arról a tényről szól, hogy nem lehet elmenekülni e változások elől" - mondta Gyurcsány Ferenc a Reuters szerint. (Vasárnap a miniszterelnök Fodor Gáborral, az SZDSZ elnökével tárgyalt a lehetséges utódlásról.)

Véleményvezér

Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo