Globális minimumadó: sötétben tapogatóznak a cégek

A multinacionális nagyvállatok döntő többségére hatással lesz a globális minimumadó, mégis csak a töredékük van tisztába azzal, hogy valójában mivel jár, ha bevezetik jövőre – hívja fel a figyelmet az EY 1600 pénzügyi igazgatóval készült nemzetközi kutatása. Az egyre tornyosuló feladatok és a kollégák szakmai kiégésének veszélye arra készteti az adóvezetőket, hogy kiszervezzék pénzügyi és adózási tevékenységeiket.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tízből kilenc döntéshozó arra számít, hogy a multinacionális vállalatok adókerülését megakadályozó OECD reform (BEPS 2.0) hatással lesz a cége működésére. Ennek ellenére eddig csupán minden harmadik (30 százalék) válaszadó vizsgálta meg, milyen mértékben fogja érinteni a társaságot az akcióterv, amelynek központi eleme a 2024 elején Magyarországon is életbe lépő globális minimumadó.

Idehaza (és más oroszágban is) azokra a cégcsoportokra és leányvállalataikra vetik ki a globális minimumadót, amelyek éves konszolidált bevétele meghaladja a 750 millió eurót” - hangsúlyozta Módos András, az EY adópartnere. „A szabályok adta lehetőségek miatt az érintetteknek Magyarországon elsősorban az adminisztrációs terhe fog nőni, többek között azért is, mert az iparűzési adó és az innovációs járulék beszámítása bonyolult” – tette hozzá.

A szakértő hangsúlyozta, hogy a cégeknek most el kell dönteniük, hogy házon belül kiépítik erre a kapacitásokat vagy tanácsadóval dolgoznak, aki a technikai nehézségek mellett arra is felhívhatja a figyelmet, hogy milyen esetleges előnyöket lehet elérni az átállás során.

A növekvő feladatok mellett a pénzügyi vezetőknek komoly kihívást jelent a munkatársak megtartása. A megkérdezettek több mint fele (51 százalék) küzd azzal, hogy sikerrel motiválja a tehetséges kollégákat és elkerülje, hogy kiégjenek. A cégek 95 százaléka ezért részben inkább kiszervezné külső tanácsadóknak az adó- és pénzügyi funkciókat. Tízből hat (59 százalék) válaszadó szerint ezzel több idejük és lehetőségük lenne arra, hogy a szervezet fejlesztésével és a stratégiailag meghatározó tevékenységekkel foglalkozzanak.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo