Frissítette a Nemzetközi Valutaalap Európa országainak egy főre jutó GDP-jét, 29. hely lett a miénk

A felmérésbe bekerült 44 állam között Magyarország a 29. helyet szerezte meg rendkívül szoros versenyben.

Luxemburg, Írország és Svájc vezeti Európa leggazdagabb nemzeteinek listáját az egy főre jutó GDP alapján, mindhárom állam e fontos mutatóban immár 100 000 dollár felett jár. Három skandináv ország (Norvégia, Izland, Dánia) szintén előkelő helyet foglal el, 70 000-90 000 dollár közötti összeggel. Más skandináv országok, Svédország és Finnország a legjobb 10-en kívül helyezkednek el, 55 000 és 60 000 dollár közötti eredményükkel.

Eközben Európa abszolút értékben mért legnagyobb gazdaságai, Németország, az Egyesült Királyság és Franciaország közelebb állnak a top 20 közepéhez, az egy főre jutó GDP-jük 50 000 dollár körül mozog. Ennek felét sem éri el a magyar eredmény 23 320 dolláros szinje.

A lista végén Kelet-Európa, itt Ukrajna áll az utolsó helyen, 5660 dollárral. Szélesebb összehasonlításban Ukrajna egy főre jutó GDP-je hasonló Iránéhoz (5310 USD), Salvadoréhoz (5540 USD) és Guatemalához (5680 USD). Szakértők szerint Ukrajna gazdasága történelmileg alulteljesítette a várakozásokat. A berlini fal leomlása után a gazdasági teljesítmény öt évig csökkent. A nyugati, liberalizált gazdasági szerkezetre való átállást gyakorlatilag megmételyezte a mindent behálózó korrupció, a kicsiny adóalap és az ebbeől is következő alacsony bevétel. Az átalakulás a tekintélyelvű rendszerből nehéznek bizonyult. Az orosz 2022-es inváziót követően Ukrajna GDP-je 30 százalékkal csökkent egyetlen év alatt – ez a legnagyobb veszteség a függetlenség óta. A nagyarányú kivándorlás – hatmillió menekült – szintén szerepet játszik Ukrajna gyenge eredményében. A drámai helyzet ellenére az ország gazdasági növekedése valamelyest stabilizálódott, miközben a harcok folytatódnak.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo