Fontos hír a cégeknek: változik a gáz és az áram ára

A korábbi időszakhoz képest májustól a vállalkozások nagy része sokkal olcsóbban tudja vételezni a gázt és az áramot - mondta az energiaügyi miniszter pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szerencsen, az MVM helyi ügyfélszolgálati irodájának átadásán.

Lantos Csaba hangsúlyozta, a kormány rezsivédelmi rendszere év végéig biztosan hatályban marad, a törekvés pedig az, hogy ezt az intézkedés a jövőben is fenntartható legyen.

A miniszter beszédében elmondta, a tavalyi év hosszú távon elviselhetetlen energiaárakat hozott magával. A lipcsei áramtőzsdén augusztusban például volt olyan nap, amikor ezer euróba került egy megawattóra áram és 350 euró fölé emelkedett egy köbméter gáz ára. Azóta ugyan rendeződtek az árak, de a pandémiát megelőző időszakhoz viszonyítva továbbra is magasak maradtak.

Az olcsó és bőséges energia időszaka elmúlt, így elsőrendű fontosságúvá vált az ellátás biztonsága, ebben a tekintetben a kormány intézkedéseinek köszönhetően az ország jól állta ki a próbát. 

A tárcavezető szerint a fenntartható és stabil hazai energiarendszer létrehozásában fontos szerepe volt a rezsicsökkentésnek, 2013-tól Európában messze a legalacsonyabb áron jutnak hozzá a hazai fogyasztók a földgázhoz és az áramhoz.

Az energiaár-támogatást minden magyar háztartás élvezheti, a tavalyi változtatások ellenére az átlagfogyasztás szintjéig minden háztartás számára továbbra is elérhető ez a kedvezmény - hangsúlyozta. Lantos Csaba megjegyezte, fontos volt a kabinet számára, hogy a nem lakossági szereplők, szociális és közintézmények, valamint vállalkozások elérhető áron, jelentős kedvezménnyel jussanak hozzá az energiához.

(MTI)
 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo