Cserekereskedelem az adóhivatallal?

Műalkotással is törleszthetik adókötelezettségüket az olaszok Dario Franceschini olasz kulturális miniszter bejelentése szerint. A felajánlott műkincseket szakértő bizottság értékeli.

Kép:Pixabay

Pénz helyett festménnyel, szoborral, értékes könyvvel, régészeti lelettel vagy ingatlannal, földbirtokkal is kifizethető Olaszországban az adó. A vagyontárgyak értékét egy hatfős bizottság állapítja meg: ennek három tagját az olasz kulturális tárca, másik hármat a pénzügyminisztérium delegálja - írja az MTI.

Az olasz sajtó emlékeztetett arra, hogy az adófizetés műkincsekkel 1982 óta lehetséges Olaszországban, eddig azonban kevesen éltek vele. Az alkotásokat felülvizsgáló bizottság tagjait 2010 óta nem újították meg. Azóta a bizottság nem is dolgozott.

Utoljára az olasz állam éppen négy évvel ezelőtt engedélyezte, hogy magánszemély egy birtokában levő festménnyel törlessze adótartozását. Akkor egy százezer eurót érő Alberto Burri (1915-1995) festette képről volt szó.  Dario Franceschini olasz kulturális miniszter hangoztatta, hogy a jelenlegi gazdasági válságban a műkincsek felvásárlása talán segítséget nyújthat az anyagi nehézségekkel küzdő adófizetőknek. A miniszter hozzátette: nem másodlagos cél az sem, hogy az olasz állam értékes alkotásokhoz jusson hozzá.

Franceschini bejelentette, hogy a bizottságot hamarosan megújítják és még karácsony előtt újraindíthatja munkáját.

Így kerüljük el az inkasszót!
Jobb, ha az ember bármilyen módon igyekszik fizetni az adóhatóságnak, mint ha inkasszóra kerül a sor. Az inkasszó a tartozás kiegyenlítésének egyik beszedési módja, amelynek oka lehet adóhátralék, büntetés, bírság, vagy rendezetlen banki törlesztés. Segítünk, hogy lehet elkerülni!

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo