Felrobbanhat az építőipar

Az Otthon Start program, a hétfőtől igényelhető fix 3 százalékos lakáshitel az építőipari beruházásokra, az ágazat foglalkoztatási mutatóira is pozitív hatást gyakorol majd – mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Koji László szerint a program hatására élénkülhet az alacsony lakásépítési hajlandóság, ami miatt gyengélkedik az építőipar. Az ÉVOSZ számításai szerint már az év végéig 10 ezerrel több lakás építését rendelhetik meg, jövőre pedig összesen akár 25 ezer új otthon is épülhet, miközben az idén várhatóan mindössze 12-13 ezer lakást adnak át – emelte ki.

Az új hitel nemcsak 800 milliárd forinttal több megrendelést adhat az építőiparnak, de emelheti az ágazatban tartósan foglalkoztatottak számát.

Koji László szerint a hitel kifejezetten alkalmas arra, hogy az új lakások, házak építését segítse, ugyanis a magyar építőipar – mutatott rá – ma az ország bármely pontján, így Budapesten is képes új lakóingatlant létrehozni négyzetméterenként 800 ezer forintos áron.

Kitért arra, hogy egy új lakóingatlan árában 60-70 százalékot jelent a kivitelezés költsége, a többi függhet az elhelyezkedéstől is, de például Budapest esetében még a becsülhető 2027-es árakon is ki lehet hozni másfél millió forint alatti végleges négyzetméterárat, vidéken pedig egyértelműen így van ez.

Az új otthonok létrejöttét szerinte segíti, hogy még a mostani nehéz építőipari helyzetben sem emelték áraikat az építőanyaggyártók és a kivitelezők, így „az építőipar összességében az egész építésgazdasági értékláncot tekintve a múlt évi árakon dolgozik”.

Koji László beszélt arról is, hogy a magyarországi lakásállomány fenntarthatósága szempontjából is komoly eredménye lehet a támogatott hitelnek, hiszen annak segítségével 2027-re elérhető, hogy egy év során akár 30-35 ezer új otthon épüljön. Ez a szám már elegendő lenne a lakásállomány korösszetételének szinten tartásához, későbbi javításához.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo