Félő, hogy 2025-ben annyi lakás sem épül Magyarországon, mint tavaly

A lakáshitelezés továbbra is magas szinten áll, a márciusi megugrás után áprilisban minimális mértékben visszaesett. Ez azonban még nem elegendő indok az optimizmusra, hiszen ennek a jelentős része a használtlakás piacon jelenik meg, kevésbé az új építésű ingatlanok piacán, ami serkenteni tudná az építőipart. Továbbra is félő, hogy 2025-ben annyi lakás sem épül Magyarországon, mint 2024-ben, a szakma 12 ezer új lakásépítésre számít a tavalyi a 13 ezerhez képest.

Legutóbb 2021 második, és 2022 első felében, azaz a nagy infláció elindulása előtt zárt jó periódust a magyar lakásépítési piac. Ebben a periódusban a lakáshitelezés havi átlaga 124 milliárd forint volt, ami alacsonyabb ugyan a legutóbbi két hónap átlagánál (135 milliárd), de 2021 decembere és 2025 januárja között a lakásépítés termelői árindexe 50 százalék felett volt, vagyis az akkori 124 milliárd most 190 milliárd forintnak felelne meg a kivitelezési piacon.

Valami hiba van a gazdasági tervezésben
Valami hiba van a gazdasági tervezésben
Fotó: Depositphotos
Ráadásul az egy hosszabb, egy egész éven át tartó felívelés volt, a mostani megugrás pedig mindössze 2 hónapja tart, és számos jele van annak, hogy nem tart örökké. A használtlakás piac az év eleji megugrás után lassulni látszik, a kamatszintek még mindig 7 százalék körül alakulnak, és az építőanyag kereskedelem forgalmi adatai is a korábbi lendület kifulladására utalnak. Ezen felül számos külső és belső gazdasági tényező a lakosság elbizonytalanodásához vezet, ami általában nem segíti az ingatlanfejlesztők beruházási döntéseinek a meghozatalát. (Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo