Felezhető lenne a lakáshitel kamata

Február elején közel közel 100 százalékos különbség volt a legolcsóbb és legdrágább 5 vagy 10 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek kamata között. A lakáshitel-felvétel előtt alaposan mérlegelni kell a jövedelmi helyzetet, és a jelentős különbségek miatt körültekintően kell bankot választani.

Kép: Fotolia

Továbbra is jelentősek a különbségek a lakáshitel-piacon elérhető ajánlatok között. Február elején a legolcsóbb 5 vagy 10 évig fix törlesztésű – 20 évre felvett – 10 milliós lakáshiteleket alig több mint 3 százalékos teljes hiteldíjmutatóval (thm) lehet igényelni, míg a legdrágábbaknál 7 százalék felett volt a thm – derül ki a BankRáció.hu 16 bank ajánlatán alapuló elemzéséből. Gergely Péter, a portál hitelszakértője szerint a különbségek pénzben kifejezve még látványosabbak.

„A vizsgált hitelek közül a legkedvezőbb teljes díja, tehát a hitelösszeg törlesztésén felül fizetendő összeg 3,5 millió forintra rúghat, a legdrágábbaké pedig megközelítette a 7 millió forintot abban az esetben, ha a futamidő végéig nem változnak a kamatfeltételek. A hitel díján felül persze a hitelösszeget, más néven tőketartozást is vissza kell fizetni” – mondta a szakember.

Lakáshitel vállalkozóként? Így kaphat!
Változást hoz a vállalkozók életében a következő év. Némiképp csökkennek a munkáltatói terhek is, de az új adócsomag igazán a katások számára jó hír. Mit jelent ez egy hiteligénylésnél? Mire kell figyelni? Mire számíthatnak a katás vállalkozók 2017-ben?
Így összességében a legolcsóbb lakáshiteleknél a havi törlesztőrészlet alig több mint 58 ezer forint, míg a legdrágábbaknál több mint 73 ezer forint. Ezek a törlesztőrészletek 5 vagy 10 évig rögzítettek, tehát abban az esetben is ennyi lesz a kiadás, ha közben változna a kamatkörnyezet, ami 5–10 éves időtávon nem elképzelhetetlen.

A BankRáció.hu elemzése szerint bár az 5–15 évig fix törlesztőrészletet biztosító lakáshitelek drágábbak az úgynevezett változó kamatozású lakáshiteleknél, a hitelfelvevők körében azonban népszerűbbek. „Ez azt mutatja, hogy a hiteligénylők a kiszámíthatóságot, biztonságot preferálják” – mondta Gergely Péter. A szakember szerint részben a következő 1-2 évben piacra kerülő új építésű lakások megjelenése miatt a lakáshitelezési piacon fokozottabb versenyre lehet számítani, a bankok közötti rivalizálás pedig mérsékelheti az 5–15 évig fix törlesztőrészletet garantáló hitelek árát.

Gergely Péter szerint az is fontos, hogy a lakáshitel-felvétel előtt érdemes alaposan mérlegelni, hogy a családi költségvetés mekkora kiadást bír el hosszú távon. Csak akkor érdemes belevágni, ha az adott futamidő során biztosan tudja fizetni az adott háztartás a törlesztést.

Erre nagyon ügyeljünk, ha lakáshitelt veszünk fel
A felfutó lakáshitelezés időszakában is körültekintően kell kölcsönt felvenni, a piacon ugyanis nagyon eltérő hiteltermékek vannak. Ezért fontos mindig alaposan tájékozódni hitelfelvétel előtt. A Nemzeti Bank segítségével megmutatjuk, mire kell ügyelnie.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo