Ezekkel a szavakkal próbálnak átverni az ingatlanhirdetések

Nem mind arany, ami fénylik - tartja a régi közmondás, és ez bizony gyakran igaz az ingatlanhirdetések esetén is. Értelemszerűen aki eladni szeretne, igyekszik, minél jobb színben feltüntetni saját tulajdonát, a vevőnek viszont néha nem árt, ha tud olvasni a sorok között. Lássuk, mire érdemes odafigyelni, ha ingatlanhirdetések között szemezgetünk, vagy mi az, amit eladóként is inkább igyekezzünk elkerülni!

„Amit egy hirdetésben először megnézünk, az nyilvánvalóan az ár” - mondja Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője. - „Óvakodjunk az olyan hirdetéstől, ahol meglepően alacsony az ár, vagy bőven olyan érték alatt van megadva, amely nagy mértékben eltér a hirdetési portálokon korábban látott, hasonló paraméterrel rendelkező lakások árától. Azt azért viszonylag biztosra vehetjük, hogy minden egyes eladó ismeri a saját ingatlana értékét és semmiképpen sem ellensége a saját pénztárcájának.”

Persze az is előfordul, hogy éppen ellenkezőleg, túl magas az ár. Sokan hajlamosak személyes kötődéseik, érzelmeik miatt túlértékelni a tulajdonukban lévő ingatlant. Ők előbb-utóbb szembesülnek azzal, hogy elvárásaik, vágyaik irreálisak. De ez még mindig inkább jobban érthető, mint az alulpozicionálás.

Az ördög a részletekben rejlik (Fotó: Pixabay)

A legfontosabb, hogy legyünk körültekintőek, komoly érdeklődés esetén törekedjünk arra, hogy az eladó igazolja, hogy valóban ő van a tulajdoni lapon, ő az 1/1 tulajdonos, tehát jogában áll értékesíteni az ingatlant. Pénzmozgás pedig csak ügyvéd jelenlétében történjen.

„Egy jó ingatlanhirdetést megfogalmazni nem ördöngösség, de azért elég izgalmas feladat”- folytatja Ben-Ezra Orran. -„Fontos, hogy minden szükséges infó szerepeljen benne, legyen figyelemfelhívó, de korrekt és semmiképpen sem megtévesztő. Van viszont egy csokorra való kifejezés, amelyek, ha felbukkannak a hirdetésben, akkor gyanúra adhatnak okot, hogy esetleg mégsem olyan tökéletes a dolog.”

Íme, a gyanúra okot adó kifejezések toplistája:

  • „Az ingatlan kellemesen szellős”; feltételezhető, hogy ez azt takarja, a lakás huzatos, a nyílászárók nem működnek rendeltetésszerűen, hamarosan cserére lesz szükség.
  • „Retro stílust idéző lakás” – tulajdonképpen ez a kifejezés jelentheti azt is, hogy a kiszemelt ingatlan avíttos, erősebb felújításra szorul.
  • „Ékszerdoboz” – elcsépelt kifejezés volt már 5 éve is, egy frissen meszelt ingatlanra is szeretik ráaggatni.
  • „Hangulatos kis fészek” – feltehetőleg egy nagyon kicsi alapterületű, minden bizonnyal praktikusan berendezett lakás, de nem biztos, hogy a mi céljainknak megfelel.
  • „Elrendezése, kialakítása az új tulajdonos fantáziájára van bízva.” – ezt bizony teljesen fel kell újítani avagy át kell építeni, ami extra költségekkel jár
  • „A nap nagy részében világos.” – érdemes minden napszakban alaposan megtekinteni az ingatlant, mert előfordulhat, hogy ez a kijelentés nem teljesen fedi a realitást
Látható tehát, hogy nem árt alaposan átolvasni és értelmezni a hirdetések szövegét, így sok felesleges kört megspórolhatunk magunknak. Éppen ezért javasolja a szakértő, hogy ha tehetjük, mindig vonjunk be a keresésbe megbízható, jó nevű ingatlanos céget és értékesítőt, sok problémát és fejfájást megelőzhetünk vele, hiszen ők csak olyan lakásokat fognak számunkra kiajánlani, amelyek megfelelnek az elvárásainknak.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo