Erre készüljön májustól: több fontos változás lépett életbe

Itt vannak a legfontosabbak. 

Laptársunk, a Klasszis Médiához tartozó Mfor most is összegyűjtötte, milyen változásokat hozott az új hónap.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató honlapján elérhető információk szerint a Magyar Közlönyben március végén jelent meg az a kormányrendelet, amely két újdíjakat érintő rendeletet is módosított május elsejétől. Ezek a módosítások érintik a viszonylati jegy érvényességi idejét, bizonyos mezőgazdasági termények és élőállat szállítását, továbbá kimentési lehetőséget biztosítanak az úthasználathoz nem megfelelően megadott díj- és környezetvédelmi kategória miatt kiszabott bírsághoz kapcsolódóan.

Több pénzintézet is közölte, az ügyfeleknek május első napjaiban is készülniük kell kisebb fennakadásokra.

A Kék Hullám vonatok már az előszezon első napjától InterCity minőségben közlekednek, vagyis helyjegy váltásával lehet igénybe venni, míg a déli partra utazók az óránként felváltva közlekedő Tópart, illetve Balaton InterCityk közül választhatnak.

Május elsejével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart is a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni vágyók előtt.

További részleteket itt talál. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo