Erre a buktatóra kell figyelniük a CSOK Plusz igénylőknek

A 2024-ben induló CSOK Plusz hitel már számos pénzintézetnél elérhető, és mivel az akár 50 millió forint összegű kölcsön kamata alig fele a piaci lakáshitelek kamatszintjének, a Bankmonitor szakértői szerint óriási az érdeklődés iránta. Ugyanakkor számos feltételnek kell megfelelni az igényléshez, ezek teljesítését pedig igazolni szükséges a hitelkérelem beadását megelőzően. Egyik ilyen a legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszony megléte. Ehhez azonban egyelőre hiányzik az egységes formanyomtatvány, ha pedig a dokumentumról lemarad valamilyen fontos információ, akkor a bank hiánypótlást kérhet, ami meghosszabbíthatja az átfutási időt.

Az igen kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású CSOK Plusz kölcsön igényléséhez számos feltételt kell teljesítenie a házaspároknak, melyek egy részéről igazolást kell benyújtaniuk a bank részére. Ilyen például a megfelelő társadalombiztosítási jogviszony megléte. A CSOK Plusz igénylésének ugyanis feltétele, hogy legalább a házaspár egyik tagja minimum 2 éves folyamatos társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezzen. Leggyakrabban hazai munkaviszonyból, vállalkozói jogviszonyból származik a társadalombiztosítási jogviszony, ebben az esetben az igazolást a területileg illetékes kormányhivataltól lehet beszerezni.

Nem is olyan egyszerű beszerezni a megfelelő igazolást

A TB igazolás beszerzése önmagában nem tűnik ördöngösségnek, már csak azért sem, mert más támogatások esetében is szükség van ezekre, rendelkezésre is állnak a megfelelő űrlapok. Az azonban már nagyon is lényeges, hogy a kérelmen mi szerepel. Jelenleg ugyanis a kormányhivatal, illetve a NEAK honlapján a már korábban is meglévő támogatásokhoz - Babaváró hitel, korábban igényelhető CSOK, otthonfelújítási támogatott hitel stb. - kapcsolódó kérelmek érhetők csak el, a CSOK Plusz egyelőre hiányzik.

Mire kell figyelni? (Fotó: Pixabay)
Mire kell figyelni? (Fotó: Pixabay)

Ezért egy ilyen kérelemnél kérdéses, hogy a hivatal milyen tartalommal állítja ki az igazolást, ha pedig a bank nem fogadja el azt, akkor hiánypótlást kérhet, ami megakaszthatja a hiteligénylési folyamatát. Ezért a Bankmonitor szakértői azt javasolják, hogy mindenképpen érdemes a hivatallal a kérelem leadásakor külön is egyeztetni arról, hogy milyen célból kérjük az igazolást. 

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo