Érezhető béremelés jöhet a BKV-nál

Példát vehetne a kormány a fővárosról, legalábbis, ami a BKV-nál pénteken született bérmegállapodást illeti – írja közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Miközben a fővárosi közlekedésiek már tudják, hogy idén – januárra visszamenőleg – 10 százalékkal több bérért dolgoznak, az állami tulajdonú vállalatoknál még csak el sem kezdődött az érdemi egyeztetés. A Magyar Szakszervezeti Szövetség felszólítja a kormányt, kezdjen végre érdemi bértárgyalást a közszolgáltatásban dolgozókkal.

A fővárosban pénteken délután teljesült a Magyar Szakszervezeti Szövetség sokat hangoztatott kétszámjegyű béremelési elvárása: a BKV-nál ugyanis hosszú eredménytelen tárgyalássorozatot követően végre 10 százalékos emelésben állapodtak meg – közölte Kordás László.

Miközben a MASZSZ elnöke örömmel üdvözli a fővárosi eredményt, végtelenül felháborítja, hogy a kormány a saját cégeit nem veszi komolyan, még csak el sem kezdte az érdemi bértárgyalásokat. Vagyis: egyetlen százaléknyi ajánlatot sem tett a közszolgáltatásban dolgozó vasutasoknak, volánosoknak, postásoknak, vízügyeseknek. Igaz, folytak egyeztetések, de ezek szerinte csak látszat-tárgyalások voltak, nincs mögöttük tartalom, holott a szakszervezetek követelése, a több tételből adódó kétszámjegyű béremelés hónapok óta ismert a cégvezetők előtt. A legtöbb vállalatnál ugyanis – a MÁV-nál egészen biztosan – az érdekvédők tételesen írásban is közölték a követeléseiket – magyarázza az elnök.

A Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) tagjai február 20-án jelentették be: kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek, amennyiben záros határidőn belül nem ad engedélyt a kormány a cégeinek a valós bértárgyalás megkezdésére. Az elnök tapasztalata szerint ezeknél a vállalatoknál fogytán van a dolgozók türelme, s nem fognak hezitálni, ha a szakszervezetek sztrájkba hívják őket.

A megállapodás elvben már megvan

Elvi megállapodást kötött a BKV Zrt. és az érdekvédelmi szervezetek a 10 százalékos átlagos béremelésről pénteken. A BKV közleménye szerint "megnyugtató elvi megállapodás született egy közösen elfogadható bérfejlesztési csomagról", amely a béremelésen kívül kiterjed többek között cafetériára, kis értékű ajándékutalványra, Budapest pótlékra és figyelembe veszi a "kulcsemberek megtartását" - írja az MTI.

A bérfejlesztés mértéke átlagosan 10 százalék, amely az egyes munkavállalók esetében eltérő arányú bérnövekedést jelent, ugyanis a bérfejlesztési csomag különböző elemeket tartalmaz. A munkáltató hétfőre összeállítja és az érdekképviseleteknek megküldi a részletes megállapodás-tervezetet. A megállapodás végleges egyeztetése és aláírása előreláthatóan kedden lesz

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo