Elkezdődött az utolsó hajrá a napelemes programban

Elindult a Napenergia Plusz Program előregisztrációk visszaigazolása. Több mint 25 ezer magánszemély jelentkezett a 66 százalékos vissza nem térítendő pályázatra, ebből jól látszik, hogy nagy az érdeklődés. Ez nem csak pályázói szempontból igaz, több mint 600 kivitelező cég regisztrációját fogadták el az indulás óta. A rengeteg ajánlat között ügyfélként könnyen elveszhetünk.

Jobban megéri az önfogyasztás

Azz eddig megszokott inverterek többsége csak szimmetrikus energialeadásra volt képes, ami a 2024 előtt érvényes éves szaldó elszámolásban nem jelentett problémát, mivel szinte teljesen mindegy volt, hogy mennyi áramot táplálunk vissza a hálózatra. 

Elkezdődött az utolsó hajrá (Fotó: Depositphotos)
Elkezdődött az utolsó hajrá (Fotó: Depositphotos)

Azonban az újonnan bevezetett bruttó elszámolásban ez megváltozott:a hálózatból vételezett áramért kb. 38 forintot fizetünk kilowattóránként, viszont az általunk megtermelt és hálózatba visszatáplált áramért már csak kb. 5 forintot fizet nekünk a szolgáltató. Tehát gyakorlatilag 8-szor annyiért vesszük meg ugyanazt az áramot, mint amit visszaszolgáltatunk a hálózatba a napelemes termelésünkből. Ezért akkor járunk a legjobban, ha a rendszerünk termelését helyben el is fogyasztjuk.

Az aszimmetria a megoldás

Az aszimmetrikus inverter használata nagy előnyt jelenthet az energiafelhasználás hatékonyabb kezelése szempontjából. Vegyük példának egy háztartás energiaszükségletét és egy hagyományos, szimmetrikus inverterrel ellátott napelemes rendszer működését. Ha a háztartás különböző részein eltérő fogyasztások vannak, mondjuk a konyhában magasabb az energiaigény a sütő miatt, míg a nappaliban és a hálószobákban kisebb az áramfelvétel, akkor a szimmetrikus inverter esetén nem tudjuk hatékonyan kihasználni a napelemek termelését, ezért vissza kell táplálnunk a hálózatba. Így végül a szolgáltatónak kell fizetnünk a fel nem használt energiáért.

Az aszimmetrikus inverter ezzel szemben képes kezelni a különböző fogyasztási mintákat, így minimalizálja vagy akár teljesen kiküszöböli a visszatáplálást, és csak azt az energiát használja fel, amit a napelemek éppen termelnek. 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo