Egy korszak vége: 174 év után megszüntet egy szolgáltatást a posta

A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást.

A társaság azt közölte, hogy a távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent. Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban 23 ezer volt a feladott táviratok száma - írták.

A közlemény szerint az országban az első táviratot 174 éve, 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A táviratnak a maga korában óriási jelentősége volt az információtovábbításban, ez előbb a telefon széleskörű elterjedésével, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan csökkent.

A levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is: a feladó ebben a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett.

Hozzátették, hogy a távirat kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban - például Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában - is megszűnt a szolgáltatás.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo