"E", mint együttműködés

Forgács Barnabás, az FVM szakállamtitkára előadásában a vidékfejlesztésről és a LEADER-program sikereiről beszélt. A szakállamtitkár bevezetőjében kitért arra, hogy az Európai Tanács 28 órás vita után deklarálta közös agrárpolitika (kap) közeljövőben várható felülvizsgálatát, amely pozitív változást hozhat a vidékfejlesztés számára, hiszen a közvetlen támogatások helyett a fejlesztéseket fogja kiemelten támogatni.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Életképes célok

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (UMVP) 7 évre előre határozza meg a vidékfejlesztés stratégiáját mintegy 1300 milliárd forrást biztosítva. A szakállamtitkár a pénzügyi/gazdasági válság okozta forintgyengülésről azt mondta, a programnak 250 forint feletti árfolyam az optimális. A program 3 fő prioritása a vidék versenyképességének javítása, a racionális földhasználat támogatása és a vidékfejlesztés. A 2007-es sikerekről szólva az állattenyésztő telep korszerűsítését és a fiatal gazdák támogatását emelte ki Forgács. Az utóbbi program 14 milliárddal segítette 1200 gazdálkodó elindulását, méghozzá úgy, hogy akár 90 százalék előleget biztosított. A cél, hogy életképes nagyságú területen működjön a vállalkozás, ami búza esetében 30 hektárt, vagy kukorica esetében 25-26 hektárt jelent. 2008-ban a technológiai korszerűsítés, a kertészetek létesítse, a szárító technológiák kiépítése és az élelmiszeripari termelés voltak a kiemelten támogatott programok.


Forgács Barnabás

Az UMVP fontos célja, hogy jól működő közösségeket hozzon létre és támogasson a magyar vidéken. (Jól sikerült az szakállamtitkár szerint a kistérségi közösségi szállítás támogatása, amely segítségével maximum 21 főt szállítani képes jármű beszerzésére van lehetőség; idáig 1068 kedvezményezett nyerte el a lehetőséget és ma több mint 1000 kisbusz hirdeti az UMVP támogatta lehetőséget.) A vidéken élők közszolgáltatásainak fejlesztése, az integrált közösségi terek létrehozása kiemelten fontos érdeke az országnak. Az alulról építkező kezdeményezések mára beindultak: 96 közösség jött létre 3021 önkormányzat, civil szervezet és vállalkozás részvételével. E közösségek tevékeny részesei az UMVP végrehajtásának: ők készítik el a helyi vidékfejlesztési stratégiákat, technikai segítségnyújtást ad a pályázóknak és az Irányít Hatóság szakmai felügyeletével részt vesz a bírálatban is. Egyet nem tehet: a pályázatok elkészítésében nem vehet részt...

Ennek következtében felülről jövő, erőltetett fejlesztések nem indulnak: a pályázók a közösségek támogatása nélkül nem nyerhetnek, így biztosított a helyi érdekek érvényesítése. "Cél, hogy a közösség a kedvezményezettek (a sikeres pályázók) partnere legyen" - jelentette ki a szakállamtitkár, aki szerint a falvak megújítása, a munkahelyek indítása és megtartása, az örökségvédelem kezdeményezések a legfontosabbak. A kedvezményezettek 60-65 százalékos támogatásintenzitásra számíthatnak, 5 millió forint felett pénzügyi terv elkészítése kötelező, és 5 évig működtetési kötelezettség áll fenn, így légből kapott ötletekre szerencsére nem költ az UMVP. A turizmus fejlesztése esetén a közösségek közhasznúnak is ítélhetnek bizonyos fejlesztéseket, így azok támogatásintenzitása elérheti a 100 százalékot is. Végezetül a szakállamtitkár a folyamatosan fejlesztett umvp.eu oldalra hívta fel a hallgatóság figyelmét. Forgács azt is hangsúlyozta, hogy az umvp-s pályázatok beadási határideje november 30. helyett 2009. január 10-re módosult, így van idő jól végiggondolt, a közösségek által támogatott pályázatok benyújtására.

Közösségi sikerek


Neupor Zsolt

A szakállamtitkár előadása után Neupor Zsolt, Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet igazgatója beszélt. Szerinte az "e-Magyarország, e-kormányzat" nem csupán az elektronikus megoldásokat jelenti, hanem az "e", mint együttműködést is jelenti, hiszen a LEADER kezdeményezés éppen azt támogatja, hogy az egy helyen lévő helyhatóságok, civil szervezetek és vállalkozások együtt működjenek a térségi fejlesztéseken. Neupor szerint együttműködés nélkül ez a cél lehetetlenné válik, de szerencsére - ellentétben számos magyarországi területtel - a vidékfejlesztésben partnernek tekintik egymást a felek. Ma 96 közösség formájában működik ez az együttműködés, professzionális csapatok jöttek létre, amelyek valódi szellemi tőkét hordoznak, és 350-400 szakembernek adnak munkát. "Egy évvel ezelőtt csak reméltük, hogy ilyen eredményeink lesznek" - mondta az igazgató, aki szerint mára egyre több település dolgozik együtt térsége fejlesztéséért. A legfőbb cél az életminőség javítása, amit leginkább a turizmus és a mikro-vállalkozások fejlesztésével lehet elérni - vélte Neupor Zsolt, aki szerint az UMVP utóbbi cél elérésében lehetséges, hogy a Nemzeti Fejlesztés Terv jó néhány hasonló programjánál sikeresebben teljesíti.


Sztányi Tibor

A hozzászólók között Sztányi Tibor Kaposfő polgármestere a program dicsérete mellett annak a kritikájának adott hangot, hogy néhány esetben az elektronikus rendszerek nem igazán hatékonyak. A polgármester szerint az NVH-nak küldendő adatlapok kitöltése során nem lehet menteni, így könnyen elvész a munka. Sztanyi Tibor példaként az Adobe új nyomtatványkezelő megoldását említette, amiről a konferencia első napján beszélt a cég szakembere. Forgács szakállamtitkár válaszában ígéretet tett arra, hogy javítják a hibákat és arra biztatta a polgármestert, hogy bízza meg a közösséget a technikai megvalósítással, úgyis ez a feladatuk...

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo