Dübörögnek a magyar turisták Törökországba

Idén az első hat hónapban 13,9 százalékkal, 26,1 millióra nőtt a Törökországba látogatók száma az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Török Turisztikai és Fejlesztési Ügynökség (TGA).

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A közleményben Mehmet Nuri Ersoyra, a török kulturális és idegenforgalmi miniszterre hivatkozva arról számoltak be, hogy az ország turisztikai bevételei 9,3 százalékkal, 23,7 milliárd dollárra emelkedtek.

A miniszter szerint az első fél év eredményei megerősítették, hogy elérhető Törökország idei célja, 60 millió látogató és 60 milliárd dollár bevétel az idén.

Már nem csak a török tengerpart érdekli a turistákat
Már nem csak a török tengerpart érdekli a turistákat
Fotó: Depositphotos
Tájékoztatásuk szerint több mint 2,7 millió orosz, illetve több mint 2,5 millió német választotta Törökországot nyaralási célpontjául, ami 3, illetve 9 százalékos növekedés 2023 első feléhez mérve. Ugyanebben az időszakban 1,8 millió brit látogatott Törökországba, 19 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Kiemelték, hogy éves szinten a legnagyobb (111 százalékos) növekedést a kínai turisták száma mutatta, meghaladta a 187 ezret.

Jelezték, hogy a Törökországba látogató magyar turisták száma a 2022 és 2023 első hat hónapjában mért 51 167, illetve 68 918 után, idén január és június között már meghaladta a 86 ezret.

Közölték, hogy Törökország kulturális öröksége iránt is nő a kereslet, ugyanis 2024 első hat hónapjában az ország múzeumai és történelmi helyszínei csaknem 14 millió látogatót fogadtak, ami 12 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

A közlemény a Török-Magyar Kulturális Évad és a 100 éves diplomáciai évforduló alkalmából készült, a TGA megbízásából és a Hotelpremio Group közreműködésével. (MTI)

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo