Besokalltak: tüntetni fognak a taxisok

Demonstrációt szervez az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) június 16-án Budapesten, amennyiben addig a parlament nem fogadja el a taxis rendeletet - jelentette be Metál Zoltán, a szervezet elnöke.

A Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetségével (FUVOSZ) közösen szervezett sajtótájékoztatón Metál Zoltán közölte: ha június 16. előtt elfogadná a törvényhozás a már tavaly november óta kidolgozott, valamint a kormányzati szervek és a taxis szervezetek által már elfogadott taxis rendeletet, akkor visszalépnek a demonstrációtól. (A kormány már februárra ígérte a rendelet beterjesztését.)

Az OTSZ elnöke és Peredi Péter a FUVOSZ főtitkára a sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy a rendelet mielőbbi megszületése érdekében az eseménnyel egy időben nyílt levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz is.

A jogszabálytervezet a taxis tevékenység folytatását országosan egységes feltételekhez köti, egyebek mellett rögzíti a tevékenység végzéséhez használható járművek műszaki követelményeit és életkorát, a járművezetőkre vonatkozó képzési és továbbképzési kötelezettséget, a diszpécserszolgálati tevékenység végzésének feltételeit, és az infokommunikációs eszközön keresztül rendelhető személyszállítás szabályait is. A javaslat a szolgáltatást igénybevevők védelmét szolgáló előírásokat is tartalmaz és a rendelettől várják az olyan új versenytársak, mint az Uber megrendszabályozását.

 

 

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo