Bajban Putyin legjobb barátja

Fehéroroszország bruttó hazai terméke (GDP) 4,2 százalékkal csökkent az idei első hat hónapban a múlt év azonos időszakához mérve - jelentette kedden az ország statisztikai hivatala (Belstat).

A féléves adat azt jelzi, hogy tovább mélyül a gazdaság válsága, mivel az első negyedévben 0,4, az első négy hónapban 2,1, január-májusban pedig 3,4 százalékos volt a GDP éves összevetésű visszaesése.

Ukrajna nem biztos, hogy örülhet a hírnek, lehet a diktátor egy háborúval igyekszik majd feledtetni a rosszabbodó életet (Fotó: depositphotos)

A gazdasági minisztérium korábban úgy nyilatkozott, hogy a szankciókhoz való alkalmazkodása révén az év második felében már nőhet a GDP.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy Fehéroroszország GDP-je idén 6,4 százalékkal, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Szervezet (EBRD) szerint 4 százalékkal, az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő szerint pedig akár 15 százalékkal is eshet.

Fehéroroszországban tavaly még 2,3 százalékkal nőtt a GDP, miután 2020-ban 0,9 százalékkal csökkent, 2019-ben pedig 1,2 százalékkal emelkedett.

Ugyancsak a Belstat közölte, hogy Fehéroroszországban az ipari termelés is 5,2 százalékkal csökkent az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest. Tavaly az ipari termelés 6,5 százalékkal nőtt Fehéroroszországban a 2020-as 0,7 százalékos csökkenés után. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo