Bajban az építőipari vállalkozások, drámaian visszaesetek a megrendelések

Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal kisebb lett 2023 első félévének végén a múlt év közepéhez viszonyítva; az idén kötött új szerződések volumene 37 százalékkal marad el a 2022 első felében kötött szerződésekétől az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) adatai szerint. Az év második fele az erős piaci versenyről, a túlélési stratégiákról szól.

A szakszövetség szerint számos építési vállalkozás, tervező- és mérnökiroda az erősödő verseny mellett sem fog elegendő munkához jutni az év hátralevő részében. Emiatt az építési vállalkozások többségénél radikális költségcsökkentésre van szükség, ami létszámleépítéseket hozhat magával. Az ágazat szereplői a szakmunkásokat és mérnököket mindenképp szeretnék megtartani, amihez azonban munkára van szükségük - mutat rá az ÉVOSZ.

Nincs munka (Fotó: Depositphtos)
Nincs munka (Fotó: Depositphtos)

 Koji László, a szakmai szövetség elnöke szerint az állami megrendelések visszafogása (mintegy 3000 milliárd forint nagyságrendben), a lakásépítés és felújítás 25 százalékos csökkenése, valamint a külföldi befektetők importanyag-, unión kívüli munkaerő- és kivitelezői kapacitáshasználata együttesen hozta kritikus helyzetbe a hazai építésgazdasági értéklánc szereplőit.

Ezért a szakszövetség szükségesnek tartja a kormányzati építési-beruházási közbeszerzések folyamatos előkészítését, az előkészítések felgyorsítását, az ajánlatkérések további meghirdetését és a projektek megvalósításának vállalkozásba adását.

Az ÉVOSZ olyan témákban vár előrelépést, mint az országos lakóingatlan-felújítási, illetve a bérlakásépítési program, az ivóvíz- és csatornarendszerek rekonstrukciós programja, valamint a nagyvárosi közlekedést segítő városi infrastruktúrafejlesztő program.

A szakszövetség fontosnak tartja az Állami Építési Beruházások Kerettörvényének mielőbbi elfogadását, hogy tovább lehessen lépni a tízéves állami beruházási program meghatározásában. Ez kiszámíthatóbbá tenné a piaci szereplők lehetőségeit is.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo