Az éves érvényességű autópálya-matrica lett a sláger

Nagyjából ugyanannyi autópálya-matrica fogyott az idei év első felében, mint tavaly ugyanebben az időszakban: a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. adatai szerint – az előértékesítéssel együtt – közel 7,7 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők 2023. június 30-ig. A számok ugyanakkor azt is mutatják, hogy némileg átalakultak a vásárlási szokások, hiszen míg a rövidebb érvényességi idejű e-matricákból kevesebb fogyott, a leghosszabb érvényességű, éves jogosultságokból több kelt el, mint egy évvel korábban.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint összesen 273 milliárd forint folyt be az államkasszába a díjköteles utak használata után 2023. június 30-ig. Ez bő 14,5 százalékkal haladja meg a tavalyi év ugyanilyen adatát. Az összes útdíjbevétel több mint 70 százalékát a 3,5 tonna feletti megengedett legnagyobb össztömegű tehergépjárművek úthasználata után befizetett megszolgált útdíj, a fennmaradó közel 30 százalékát pedig az autópályamatrica-vásárlásokból befolyt összeg teszi ki.

Szépen adózunk az autópályákon, az idén 14 százalékkal több a bevétel (Fotó: Pixabay)
Szépen adózunk az autópályákon, az idén 14 százalékkal több a bevétel (Fotó: Pixabay)

Bár korábban is láttunk hasonló tendenciát, az idei évre történt e-matrica-vásárlások adataiból különösen markánsan kirajzolódik, hogy egyre többen gondolkodnak hosszabb távra előre, és választják az éves érvényességű autópálya-matricákat a havi és a heti (10 napos) jogosultságok helyett – mondta el dr. Bozóky Alex, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója. Kifejtette: „Az éves országos autópálya-matricából több mint 11 százalékkal, a vármegyeiből pedig közel 6 százalékkal több fogyott, mint 2022 azonos időszakában.”

A személyautók (D1 díjkategória) esetében az éves országos matricavásárlások száma több mint 19 százalékkal, a vármegyei matricáké pedig közel 5 százalékkal növekedett 2023-ra június 30-ig. A kistehergépjárművek (D2 díjkategória) esetében a vármegyei matricáknál látszik több mint 18 százalékos, és a heti (10 napos) jogosultságnál bő 5,5 százalékos növekedés. A buszokra (B2 díjkategória) pedig mindegyik matricatípus esetében emelkedett a vásárlások száma: az éves országos közel 22,5 százalékkal, a vármegyei bő 8 százalékkal, a heti (10 napos) mintegy 21,5 százalékkal, a havi pedig közel 5,5 százalékkal.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo