Az év végére magához térhet az építőipar

Az építőipar tavalyi stagnálása után az idei év második felében számítanak a szektor fellendülésére az elemzők. A trendfordulót a csok hozhatja meg az építőiparban.

Kép SXC

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatai szerint tavaly novemberben az építőipari termelés volumene 0,2 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, 2015 első tizenegy hónapjában az építőipari termelés 2,8 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke szerint a rendelésállomány drasztikus csökkenése előrevetítette az építőipar teljesítményének visszaesését. Hozzátette: az eddigi adatok szerint az ágazat teljesítménye 2015-ben stagnálhatott, az éves kibocsátás 2100 milliárd forint körül lehet, 2014-hez hasonlóan. Koji László szerint látni kell azt is, hogy az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene továbbra is elmaradt az egy évvel korábbitól, majdnem 47 százalékkal.

Kiemelte ugyanakkor, hogy trendforduló van kibontakozóban: míg az elmúlt két-három évben a mélyépítés, útépítés, vasútépítés, az úgynevezett egyéb építmények ágazat területén volt dinamikus növekedés, 2016-ban arra lehet számítani, hogy a növekedés az épületek építésénél lesz. Ez alatt az egészségügyi, oktatási és sportlétesítmények vagy közintézmények építését és rekonstrukcióját kell érteni - tette hozzá. Az ÉVOSZ elnöke szerint a kormány új otthonteremtési programja és lakástámogatási rendszere az idei év második felében hozhat érzékelhető növekedést az építőipari kivitelezőknek, valamint 2017-ben az új lakóingatlanok számának emelkedésében éreztetheti hatását.

Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője is azt emelte ki, hogy a megrendelés-állomány korábbi zsugorodása miatt az ágazat növekedésének novemberi megtorpanása nem számít meglepetésnek. Az egyéb építmények ágazat zsugorodása az út- és vasútfelújítás munkálatok kifutásával áll összefüggésben, míg az ipari épületek építése megugrott. Ez kedvező jel a negyedik negyedéves beruházásra vonatkozóan - vélekedett. Az elemző pozitívnak nevezte, hogy az új megrendelések volumene ismét emelkedni tudott, ami a sportlétesítmények, oktatási, illetve ipari épületekre kötött nagy értékű szerződések felfutásának köszönhető. Véleménye szerint az idei év első fele még nem lesz túl erős az építőipar számára, sőt várhatóan csökken a termelés, de a harmadik negyedévtől ismételten emelkedő trend bontakozhat ki.

Brüsszel bekavarhat a lakásáfa csökkentésébe?
Első ránézésre az 5 százalékos áfa minden piaci szereplő részére kedvező, pontosabban fogalmazva egyik szereplő részére sem kedvezőtlen. A jogszabály pontos szövegének áttanulmányozása után azonban ebben már nem lehetünk ennyire biztosak, különösen, ha a magyar jogszabályt összevetjük az EU vonatkozó szabályozásával.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo