Az európai repülők harmadánál érdemes késéssel számolni

Európában tavaly az utasszállító repülőgépek jelentős része késésekkel közlekedett, majdnem minden harmadik utasnak pontatlanul indult a gépe a légi utasok jogaival foglalkozó, németországi székhelyű vállalat, az AirHelp kutatása szerint.

A késések és a járatkiesések a 2022-es évben mintegy 244 millió embert érintettek Európában, ami az összesen repülőre szállt 795 millió légi utas 31 százalékát jelenti. A késésekkel érintettek aránya a koronavírus-világjárvány előtti évben, 2019-ben csak 24 százalék volt, amikor a kiszolgált utasok száma még jóval magasabb, 1,12 milliárd volt. A pontatlanságok tehát ráadásul úgy váltak gyakoribbá a tavalyi évre, hogy a légi utasszállítók - a pandémia előtti időszakhoz képest - még mindig ritkított menetrenddel közlekednek.

A késéseken még a műszerek sem segítenek (Fotó: Twitter)
A késéseken még a műszerek sem segítenek (Fotó: Twitter)

Tomasz Pawliszyn, az AirHelp vezetője elmondta, hogy különösen a nyári időszakban vált világossá, hogy a repülőterek és a légitársaságok nincsenek felkészülve a légi közlekedés járvány utáni ismételt felpörgésére. A repülővel nyaralni utazók mintegy 40 százalékát érintették késések a repülőtereken.

Pawliszyn szerint 2023-ra sem várható javulás ezen a téren, mert a munkaerőhiány továbbra is komoly gondot okoz, és sztrájkok is nehezítik a légi közlekedést. (MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo