Az európai növekedést is visszafogja az amerikai bankcsőd

Az Európai Központi Bank (EKB) valószínűleg óvatosabbra fogja kamatpolitikáját az amerikai Silicon Valley Bank (SVB) csődje után a düsseldorfi IMK makrogazdasági és konjunktúrakutató intézet szakemberének véleménye szerint.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

"Az Egyesült Államokban történtek valószínűleg némileg lassabb tempóra fogják késztetni az EKB-t" - mondta a szakszervezetekhez közel álló IMK gazdaságkutató intézet tudományos igazgatója, Sebastian Dullien a Reuters hírügynökségnek kedden.

Véleménye szerint az amerikai bankcsődöt követő pénzpiaci turbulenciák az ottani befektetések és hitelezés terén bizonyos óvatosságot kell, hogy kiváltsanak és ez önmagában is lassítja a növekedést. Ennek következtében a Fed lassítani kényszerül kamatemeléseinek tervezett ütemén.

"Ez pedig Európában is visszafogja a növekedést" - mondta Dullien.

Ráadásul az alacsonyabb amerikai kamatlábak mellett még egy kissé alacsonyabb EKB-kamat is elég az euró árfolyamának stabilan tartásához- tette hozzá.

Európára is hatással van a csőd (Fotó: Depositphotos)
Európára is hatással van a csőd (Fotó: Depositphotos)

A kutatóintézet szakembere szerint ugyanakkor a bankszektor jelenlegi problémái nélkül is elegendő lenne az irányadó jegybanki kamatokat lassabb ütemben emelni. A monetáris politika általában több negyedéves késleltetéssel fejti ki a hatását a reálgazdaságra. Az EKB az utóbbi időkben úgy tűnik, mintha nem várná ki a kamatemelések tényleges hatását - mondta Dullien, megjegyezve, hogy ilyen megközelítéssel könnyen túl lehet lőni a célon.

Az EKB a héten csütörtökön tartja kamatdöntő ülését. A piac az irányadó kamat 3,00 százalékról 3,50 százalékra emelésére számít. Az EKB inflációellenes céllal - ami jelenleg 8,5 százalék az euróövezetben - már a hatodik kamatemelést hajtja majd végre.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo