Az autóhiteleseket is megmentik

A kormány a lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek, jelentette be Varga Mihály az erdélyi Tusnádfürdőn idén 26. alkalommal megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott gazdasági fórumon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A közlemény szerint a tárcavezető elmondta, a kabinet hamarosan dönt a gépjármű-devizahitelek forintosításáról, amely a jelenleginél kedvezőbb feltételeket biztosít majd az érintetteknek. A miniszter emlékeztetett rá, a devizában nyújtott gépjármű- és személyi hitelek állománya közel 300 milliárd forint, a szerződések száma pedig meghaladja a 200 ezret - áll a közleményben.

Augusztus 1-jétől megkezdik a forinthiteleseknek és a kölcsönüket ténylegesen devizában törlesztőknek is az elszámolások kiküldését a bankok. Az elszámolással nagyszámú szerződés érintett. Az elszámolás eredményeként jóváírandó, visszafizetendő összeg az MNB várakozásai szerint kisebb lesz, mint a devizahiteleseknél, többek között azért, mert itt nincs árfolyamrés-elszámolás.

Kinek jó a magáncsőd?
2015. szeptember 1-jén lép hatályba a magáncsőd intézményét bevezető törvény, amely a jelenleg alkalmazható bírósági végrehajtáshoz képest méltányolható feltételeket támaszt az adóssal szemben. A főhitelezőként eljáró bankok részéről viszont az eljárás magas operációs költségeket és munkaerőt igényel majd. A Deloitte összefoglalta a magáncsőddel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo