Amire nem lehetünk büszkék, a magyarok 45 százaléka úgy látja, nyugdíj után is dolgoznia kell

Mindenki békés, nyugalomban, egészségben és pénzügyi biztonságban töltött nyugdíjas évekről álmodik, azonban mégsem teszünk következetes lépéseket ennek érdekében. Erre mutat rá az OTP Nyugdíjpénztár 2023-ban készített kutatása is.  Az eredményekből kiderült, hogy a válaszadók 39 százaléka szerint a jövő kiszámíthatatlan, bármit is teszünk, nem tudunk rá felkészülni, és csupán 47 százalék gondolja úgy, hogy pont a kiszámíthatatlanság miatt kell félretenni. A maradék 3 százalék szerint, pedig nincs ok az aggodalomra, a jövő kiszámítható.

A magyarok 53 százaléka a mostaninál több időt szánna a hobbijára. Szintén ennyien utaznának, 48 százalék a családdal, unokákkal töltene több időt, és csak a megkérdezettek 17 százaléka döntene a munka mellett. Az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb kutatásából azonban látható, hogy a felnőtt korosztálynak mindössze csak az ötöde tervez hosszú távra és készül valamilyen öngondoskodási formával nyugdíjas éveire. Ennek ellenére mégis mindenki dédelget álmokat nyugdíjas éveire vonatkozóan. Ki az aktív, ki inkább a passzív pihenést helyezné előtérbe, de egy biztos: minél előbb kezdünk el félretenni, annál nagyobb esélyünk van a tervezett programok biztos, gondtalan megélésére.

Mindenki eljátszott már a nyugdíjas évek gondolatával. Ha szeretnénk, hogy idős korunkban is aktívak maradjunk, érdemes időben, már ma megtenni az első lépést! „A takarékoskodást azonban nem lehet elég korán kezdeni. Érdemes már fiatalon következetesnek lenni, hiszen így nem egyszerre, nagy összegben kell félretenni, ráérünk kis lépésekben, apránként is” – mondta Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője. „Csak tűzzünk ki egy adott összeget – legyen ez akár csak pár ezer forint –, amit minden hónapban félreteszünk, ezzel is kikövezve a boldog, nyugalomban töltött nyugdíjas évekhez vezető utunkat. Később még hálásak leszünk magunknak” – tette hozzá.

Mennyi pénzre lesz szükségünk nyugdíjas korunkban? Milyenek a nyugdíjkilátások, mi okoz bizonytalanságot a nyugdíjas éveket illetően?

A megkérdezettek 30 százaléka szerint havi 200-300 ezer forint elegendő lesz a megélhetéshez. 23 százalékuk ennél többre, 300-400 ezer forintra tippel, 24 százalék pedig még ennél is többre, 400 ezer forint felé lövi be az összeget. A lakosság 32 százaléka úgy gondolja, hogy legalább 65 éves korukig kell majd dolgozniuk. 24 százalék feltételezi azt, hogy 65-70 éves korukra is átnyúlik a munka és további 21 százalék azon sem lepődne meg, ha 70 éves korukig, vagy még azután is dolgozniuk kellene. A megkérdezetteknek csupán 6 százaléka gondolja úgy, hogy már 60 éves kora előtt befejezheti a munkát.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo