Ami nálunk 24, az Németországban 7,2

Áprilisban folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) végleges adatai szerint.

A fogyasztói árak 7,2 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest áprilisban, miután márciusban 7,4 százalék, februárban és januárban 8,7 százalék volt az infláció Németországban.

Talán már észre sem veszik az inflációt (Fotó: Pixabay)
Talán már észre sem veszik az inflációt (Fotó: Pixabay)

Az élelmiszerárak jóval átlag feletti mértékben, 17,2 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, ami azonban így is jelentős lassulás a márciusi 22,3 százalékot követően. Az energiaárak 6,8 százalékos növekedése ugyan gyorsulás a márciusi 3,5 százalékos emelkedéshez viszonyítva, de továbbra is az általános inflációs ráta alatt maradt.

Az energiaárak nélkül számított inflációs ráta 7,2 százalék volt áprilisban, az energia- és élelmiszerárak nélküli úgynevezett maginfláció pedig 5,8 százalék.

Áprilisban 0,4 százalékkal emelkedtek az árak egy hónap alatt, a márciusi és februári egyaránt 0,8 százalék, illetve a januári 1 százalék után.

Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált (HICP) éves összevetésű árindex 7,6 százalék volt áprilisban a márciusi 7,8 százalék után. A havi harmonizált árindex 0,6 százalék lett a márciusi 1,1 százalékot követően.

Németországban az infláció tavaly éves átlagban 7,9 százalék volt, ami történelmi rekord, és több mint a duplája az egy évvel korábbi 3,1 százaléknak. (MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo