Amerikának jól megy a gazdasága

Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnál jelentősen több új munkahely jött létre januárban a nem mezőgazdasági ágazatokban, miközben a munkanélküliségi ráta a várt emelkedés helyett nem változott az előző havihoz képest.

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a Bureau of Labor Statistics (BLA) pénteken ismertetett adatai szerint a mezőgazdasági ágazat nélkül számítva a foglalkoztatottak száma 353 ezerrel nőtt januárban a decemberi 333 ezer után, jelentősen meghaladva az elemzői várakozások átlagában szereplő 180 ezret.

Köszönik szépen jól vannak (Fotó: Depositphotos)
Köszönik szépen jól vannak (Fotó: Depositphotos)

A munkanélküliségi ráta november és december után januárban is 3,7 százalék volt. Az elemzői várakozások átlagában 3,8 százalékos januári adat szerepelt.

A munkaerőpiaci részvételi arány az előző havival megegyezően 62,5 százalékon állt januárban is.

Az idei év első hónapjában az átlagos órabér éves szinten az elemzők által várt 4,1 százaléknál nagyobb mértékben, 4,5 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben emelkedett az előző hónapban regisztrált 4,4 százalékos növekedés után.

Januárban az átlagos órabér 0,6 százalékkal, 2022 márciusa óta a leggyorsabb ütemben nőtt havi összehasonlításban az előző havi 0,4 százalékos emelkedés után, az elemzők által várt 0,3 százalékos bővülés helyett.

A heti átlagos munkaidő 34,1 óra volt januárban, elmaradva az előző hónapban jegyzett és az elemzői várakozásokban szereplő 34,3 órától. (MTI)

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo