Ali Hamenei halála után Trump kemény üzenetet küldött Iránnak

Az amerikai elnök nyilvánosan figyelmeztette Iránt, hogy ne hajtson végre megtorló csapásokat az Egyesült Államok és Izrael által indított légitámadások után.

„Irán most azt állítja, hogy ma nagyon keményen fog visszavágni, keményebben, mint valaha” – írta Trump a Truth Social közösségi platformon.

„Jobb, ha ezt nem teszik” – tette hozzá, majd kilátásba helyezte, hogy amennyiben mégis sor kerülne iráni válaszlépésekre, Washington „soha nem látott erejű” csapással reagálna.
Az izraeli hadsereg közlése szerint a szombati amerikai-izraeli légitámadások az iráni vezetés tanácskozási helyszíneit vették célba. A támadásban életét vesztette Irán legfelsőbb vezetője, Ali Hamenei, valamint a védelmi miniszter és az Iráni Forradalmi Gárda vezetője.

A több mint 200 halálos áldozattal járó akció – az iráni Vörös Félhold adatai szerint – azonnali választ váltott ki: iráni csapások érték Izraelt és a Közel-Keleten állomásozó amerikai katonai támaszpontokat.

Az Iráni Forradalmi Gárda közleményben esküdött bosszút. Az elit alakulat szerint „hamarosan a legnagyobb katonai műveletek kezdődnek meg az iráni fegyveres erők történetében Izrael és az amerikai regionális bázisok ellen”.

(MTI) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo