A válság óta nem vettek fel ennyi lakáshitelt

2017-ben közel 96 ezer lakáshitelnek adtak zöld jelzést a bankok, ez - amellett, hogy 18 százalékos növekedést jelent a 2016-os szinthez képest - 9 éves rekordnak felel meg. Legutóbb ugyanis még a válság elmélyülése előtt, 2008-ban engedélyeztek ennél több lakáshitelt a bankok

A BankRáció.hu hivatalos KSH-adatok felhasználásával készített elemzéséből kiderült, hogy a 2008-as válság óta nem adtak annyi lakáshitelt a bankok, mint az elmúlt évben. Az engedélyezett lakáshitelek összege tavaly 642,4 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben több mint 34 százalékos emelkedést és ugyancsak 9 éves csúcsot jelent.

Időzített bombaként ketyeg a kamatemelés a lakáshiteleknél
Egy globális kamatemelés a hazai kamatkörnyezetre is hatással lenne. Kamatemelés esetén nő a törlesztőrészlet; ez azonban elkerülhető egy hosszabb távon fix kamatperiódusú lakás-takarékpénztári megoldással.
Lakásadásvételek vs. lakáshitelek

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője az adatokat értékelve elmondta, hogy 2017-ben már a havi adatokból is egyértelműen látható volt, hogy összességében is jó éve lesz a lakáshitelezési piacnak. “A felfutást több fontos tényező segíti. A válság utáni kedvezőtlen helyzetben elhalasztott lakásvásárlások, lakásfelújítások mellett az alacsony kamatkörnyezet, a lakáscélú állami támogatások, a háztartások nettó reálbérének emelkedése és közvetve a gazdasági fejlődés egyaránt kedvező hatással volt a lakáshitel-piacra” - tette hozzá a szakember.

A BankRáció.hu elemzése rámutat arra is, hogy a 2014-ben indult lakáspiaci élénkülés a lakáshitelpiacon is tetten érhető. A lakáspiacon ugyanis az adásvételek száma 2014-ben például 28 százalékkal nőtt, az engedélyezett lakáshiteleké pedig 32 százalékkal emelkedett, 2015-ben előbbieknél 18, utóbbiaknál 28 százalékos volt a növekedés. 2016-ban pedig 9 százalékkal több lakásadásvétel történt, ezzel párhuzamosan 19 százalékkal nőtt az engedélyezett lakáshitelek száma. A lakás-adásvételek 2017-re vonatkozó egész éves hivatalos adata még nem jelent meg, az ingatlan.com becslése szerint 155 ezer tranzakció volt, ami 6 százalékos bővülés lenne. Ehhez képest a jóváhagyott lakáshitelek száma 18 százalékkal nőtt.

A BankRáció.hu elemzése rámutat arra is, hogy a lakáshitelezésben látható növekedés miatt a bankok között egyre élesebb a verseny a hiteligénylőkért. Ebben a piaci helyzetben nagyon gyorsan változnak a különböző feltételek, ezért az igénylőknek hitelfelvétel előtt alaposan érdemes áttekinteniük a kínálatot, mert nagyon jelentős eltérések lehetnek. A lakáshitelek kamatában és teljes hiteldíjmutatójában akár több százalékpontos eltérés is lehet, ami a teljes visszafizetendő összegben több millió forintos különbséget jelenthet. Trencsán Erika szerint a hiteligénylők a biztonságra törekednek, ez p-edig abból látszik, hogy egyre keresettebbek a több évre vagy akár a futamidő végéig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek, amelyek az esetleges jövőbeni kamatemelések és az ebből adódó törlesztőrészlet-emelkedés ellen védelmet nyújtanak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo