A Sberbank károsultjai időben megkapták 100 ezer euróig kártalanításukat, bajban, akiknek több pénzük volt a pénzintézetben

A jogilag vitatott esetek kivételével, a Sberbank Magyarország Zrt. 65 158 betétesének 146,8 milliárd forint kártalanítást fizet ki - közölte az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), miután lejárt az erre rendelkezésre álló tíz munkanapos határidő.

A közlemény szerint ezzel a Sberbank betétesek kártalanítása az utógondozási szakaszba lépett. Az OBA azon dolgozik, hogy akik eddig nem rendelkeztek a kártalanítási összegükről, vagy jogosultságukat külön eljárásban kell tisztázniuk, mielőbb hozzájuthassanak a nekik járó összeghez.

Több település járt pórul. Fotó: mfor.hu

Felidézték: március 18-ig azok rendelkezhettek a kártalanítási összegről, akik jogosultsága egyértelműen megállapítható volt a Sberbanktól kapott adatok alapján.

Eddig azokat a betéteket fizethették ki, amelyek összege nem haladja meg a 100 ezer eurót, ami a felszámolás elrendelésekor 38,047 millió forint volt.

Közölték azt is, hogy a március 18-ig megnyitott kártalanítási lehetőséggel nem minden betétes élt. Ezért az érintettek a kártalanítási összegük felett postai utalvány esetében 2022. március 28-ig, a Takarékbank fiókjaiban 2023. március 31-ig rendelkezhetnek. Ezen időpontok után a betétesek 2022. március 18-tól számítva 5 évig kérhetik kártalanítási összeg kifizetését az OBA-tól.

Amennyiben egy betétesnek 2022. március 2-án a Sberbankkal szemben meg nem fizetett, lejárt tartozása, például lejárt esedékességű törlesztőrészlete volt, vagy a betét egy része zárolva volt (például kártyatranzakció, hitelfedezet miatt), akkor ezeket az összegeket nem tartalmazta az OBA mostani kifizetése. Egyeseknél a teljes betétösszeget zárolta a Sberbank, ők jelenleg nem rendelkeznek kifizethető kártalanítási összeggel. Nekik a március 21-i héten küldik meg a kifizetési elszámolást - írták.

Az OBA által nem biztosított kategóriába tartozó betétrészre a végelszámolási eljárásban lehet hitelezői igénybejelentést tenni. Ez utóbbi kifizetésekkel a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. foglalkozik. Ennek módjáról a Sberbank honlapján, illetve a Sberbank fiókjaiban nyújtanak tájékoztatást.

Az MNB március 2-án közölte, hogy miután az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál, a jegybank is visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. (MTI)

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo