A németek túl vannak az infláció problémáján

A várakozásoknak megfelelően alakult az októberi német infláció, a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatai alapján az előzetessel megegyező 3,8 százalékra, több mint két éve a legalacsonyabbra csökkent az előző havi 4,5 százalékról.

Az éves fogyasztói árindex így októberben 2021 augusztusa óta - amikor szintén 3,8 százalék volt - a legalacsonyabb szintet érte el.

Az élelmiszerárak éves emelkedése októberben 2022 februárja óta a legkisebb mértékű lett, 6,1 százalékos a szeptemberi 7,5 százalék után.

A németeket már nem nyomasztják az áremelkedések (Fotó: archív)
A németeket már nem nyomasztják az áremelkedések (Fotó: archív)

Az energiaárak 3,2 százalékkal elmaradtak októberben az egy évvel korábbitól, míg szeptemberben még 1,0 százalékkal haladták meg az előző év szeptemberit. Az energiaárak így most októberben csökkentek először éves bázison 2021 januárja óta, amikor 2,0 százalékkal mentek lejjebb 2020 januárjához képest. Az energiaárak éves csökkenése azonban bázishatásra vezethető vissza az akkori háborús áremelkedés miatt.

Az üzemanyagárak most októberben 7,7 százalékkal csökkentek a tavalyihoz képest, a könnyű fűtőolaj ára 28,2 százalékkal esett vissza, a földgáz pedig 13,0 százalékkal lett olcsóbb 2022 októberinél. Az elektromos áram ára azonban tovább emelkedett és 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az előző havihoz képest nem változtak a fogyasztói árak októberben, míg szeptemberben 0,3 százalékos volt a havi áremelkedés mértéke.

Az élelmiszerárak és energiaárak nélkül kalkulált árindex, a maginfláció 4,3 százalékra csökkent októberben a szeptemberi 4,6 százalékról, vagyis 2022 augusztusa óta a legalacsonyabbra.

Az uniós összehasonlítási célkora kalkulált harmonizált fogyasztói árindex, a HICP éves bázison 3,0 százalékra csökkent októberben a szeptemberi 4,3 százalékról, havi bázison pedig 0,2 százalékos csökkenést mutatott októberben a szeptemberi 0,2 százalékos emelkedés után. (MTI)

Véleményvezér

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.
1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot

1,2 millió bevándorló kapott európai állampolgárságot 

Minél keletebbre van egy uniós ország, annál kevésbé befogadó.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo