A nagy nyári razzia mérlege - mivel volt a legtöbb gond?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) több mint 15 millió forint bírságot szabott ki és 1,7 millió forint értékben vont ki élelmiszereket a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza során, július 1. és 31. között.

A vizsgálatok egyebek között a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a mozgóboltok és a büfékocsik tevékenységére fókuszálnak, de a fagylalt előállítására és forgalmazására, valamint az ifjúsági- és gyermektáborok étkeztetésére is kiterjednek. Emellett ellenőrzik az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszerbiztonsági feltételeit, valamint a termékek minőségét és nyomonkövethetőségét.

Az első szakaszban országosan közel 3000 ellenőrzés történt. A feltárt szabálytalanságok miatt 108 alkalommal figyelmeztetést, 234 esetben bírságot szabtak ki az ellenőrök. Az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására 40 esetben volt szükség.

A Nébih ismertette: az idei szezonban a korábbihoz képest többször adódott probléma a hűtési lánc biztosításával, ugyanakkor a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, képzettségével kapcsolatos, valamint a higiéniai hiányosságok aránya csökkent.

A megvizsgált mintegy 8900 hazai és külföldi élelmiszertétel esetében 2019-hez képest csökkent az ismeretlen eredetű, nem nyomonkövethető termékek előfordulása, és kevesebb volt a fogyasztásra alkalmatlan élelmiszer is. Bár a jelölési problémák aránya és a lejárt tételek száma emelkedett, így is kevesebb - 1,7 millió forint értékben 6,56 tonna - terméket kellett kivonni a forgalomból a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

A nyári melegben kiemelten fontos a hűtési lánc folyamatos fenntartása. Az akció első szakaszában az ellenőrök fűszerezett, pácolt előkészített hústermékekből és fagylaltokból mintát is vettek laboratóriumi vizsgálatok céljából. A hivatal laboratóriumaiba 160 minta, 27 fűszerezett, pácolt előkészített hústermék és 133 fagylalt érkezett.

Szalmonellás terméket is találtak

Előbbi kategóriában egy terméknél mutatták ki szalmonella jelenlétét a vizsgálatok. A fagylaltoknál 100 minta mérését zárták le a szakemberek, és nyolc esetben találtak problémát: mindannyiszor enterobaktériumok magas csíraszámú jelenlétét tapasztalták. A kifogásolt termékekkel szemben hatósági eljárás indul.

A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés második szakasza augusztus 20-ig tart - közölte a Nébih.aszk senkin sincs, kisebb korlátozások még vannak.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo