A költöztetés egy speciális esete: a lomtalanítás

Egy átlagos költöztetés során a bútorainkat a régi címünkről eljuttatják az újra. Ezzel szemben egy lomtalanításnál már nem teljesen ez a helyzet. Mégis nagy hasonlóság van a két feladat között. És lehet, ugyanott kell keresni a megoldást is mindkettőre. Nézzük is, hogy mire gondolunk!

A lomtalanítás csak egy speciális költöztetés

Egy költöztetés nem sokban különbözik a lomtalanítástól. Mindkettőnél kisebb-nagyobb bútorokat és egyéb holmikat kell eljuttatni az egyik helyszínről egy másikra.

Természetesen nem azonos bánásmódot érdemel egy antik bútor, mint egy nagy halom, kidobásra szánt lom. De ha nem mi magunk akarjuk intézni, akkor mindkét esetben szükség lesz jó fizikumú rakodókra és megfelelő szállító járműre is. Persze ha már nem használt holmiktól kívánunk megszabadulni, akkor azok szabályos elhelyezéséről is gondoskodni kell.

Mikor jön jól egy rögtönzött lomtalanítás?

Jellemzően évente kétszer van “központi” lomtalanítás, mely során bárki megszabadulhat az év közben felgyülemlett feleslegtől. Azonban ez nem minden esetben jelent megfelelő megoldást. Vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor nem tudjuk kivárni ezeket az időpontokat, hanem gyakorlatilag SOS van szükségünk erre a szolgáltatásra.

Ilyen például egy olyan költözés, mely során a régi tulaj nem volt hajlandó megszabadulni a lomjaitól. Bár az ő feladata lett volna, de ha mielőbb be akarunk költözni, akkor nincs mit tenni, nekünk kell megszabadulnunk mindentől.

Az öröklés szintén egy hasonló szituáció. Ha minél előbb el szeretnénk adni, vagy kiadnánk, esetleg beköltöznénk az örökölt ingatlanba, akkor rendet kell tennünk. És ez a legtöbb esetben jelentős lommal jár, melytől érdemes mielőbb megszabadulni. Lakások esetén gyakorlatilag nincs is más lehetőségünk. Házaknál azért még tartogathatjuk őket a melléképületekben egy darabig, ha odaköltözünk, de el- vagy kiadás esetén itt sincs mit tenni.

Kire érdemes bízni a lomtalanítást?

Több megoldást is kínál a piac számunkra, melyek közül bátran választhatunk. De azt azért már most elárulhatjuk, hogy a költöztető cégek mellett több előnyt tudunk felsorolni.

Megoldhatjuk persze saját magunk is, de ahhoz előfordulhat, hogy utánfutót vagy teherautót kell bérelni, ami eleve nagy költség, és elég körülményes is. Nem is beszélve a pakolásról, valamint a szállításról, mely akár több kört is igényelhet.

Félig kiszervezett megoldás a konténer igénylése. Ebbe viszont csak korlátozott mennyiséget, maximum 5-10 köbmétert tudunk elhelyezni. Már ez is egy kicsit szűk keresztmetszet lehet. Továbbá itt nekünk kell belehelyeznünk mindent, azaz lesz vele dolgunk bőven.

Ezzel szemben egy költöztető cég teherautóját használva sokkal könnyebb dolgunk lesz, főleg, hogy a rakodást sem nekünk kell intéznünk. És ez esetben ráadásul sokkal nagyobb helyünk is van, akár 20-25 köbméter is.

A lomtalanítás tehát nem okozhat nagy fejfájást, ha megfelelő helyen keresünk rá megoldást.
 

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo