A kocsmák után a falusi boltok hóna alá nyúl a kormány

Teljesen ráfordultak a kistelepülésekre. 

A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerdán a Facebook-oldalára feltöltött videóban a kormány kistelepüléseket támogató programjairól számolt be.

Orbán Viktor azt mondta: a szerdai kormányülésen szinte minden a falvakról szólt.

„Szerintünk a falu nem a múlt, hanem a jövő, ezért a 2025-ös év a falvakban is az áttörés éve lesz” – fogalmazott.

Közlése szerint arról döntöttek: „támogatjuk a kisboltokat boltonként 3 millió forinttal, mentőövet dobunk a kiskocsmáknak szintén 3 millió forint értékben – minden 2000 fő alatti település pályázhat –, viszünk minden faluba legalább egy ATM-et, és templomfelújítási programot is hirdetünk a kistelepülések számára”.

„A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni, ezen dolgoztunk ma” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a döntések részleteiről csütörtökön a kormányinfón számolnak be.

(MTI) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo