A briteknél is normalizálódik a helyzet, de az aggodalmak így is maradnak

Részlegesen újraindult hétfőn a tanítás a brit iskolákban és egyes piacok is kinyithattak.

A turisztikai ágazat üzleti szervezetei ugyanakkor folyamatosan tiltakoznak a beutazókat érintő, egy hét múlva esedékes karanténintézkedés terve ellen. Hétfőtől az általános iskolák nulladik, első és hatodik osztályos tanulói térhettek vissza iskoláikba, de csak a szokásosnál kisebb, legfeljebb 15 fős osztálylétszámokkal kezdődhetett az oktatás.

Készülnek emellett a tervek a tanítás szakaszos és korlátozott elkezdésére a tizedik és a tizenegyedik osztályokban, amelyek az angol-walesi rendszerben már a középiskolának felelnek meg. Hétfőtől kinyithattak a szabadtéri piacok és azok az autókereskedések is, amelyeknek van megfelelő szabadtéri bemutatóterük.

Két hét múlva, június 15-én az összes olyan üzlet is kinyithat, amely nem alapvető közszükségleti cikkeket árusít. Az éttermek, a pubok, a színházak és a mozik ugyanakkor továbbra is zárva tartanak, bár az éttermek házhozszállításra vehetnek fel rendelést.

Enyhültek a lakossági kapcsolattartást korlátozó előírások is. Hétfőtől hatfős, nem egy háztartásban élő csoportok találkozhatnak szabadtéren, és nemcsak közterületen, hanem például magánházak kertjeiben is, bár a nem egy háztartásban élőknek továbbra is két méter távolságot kell tartaniuk egymástól.

A március 23-án érvénybe léptetett korlátozások alapján eddig kettőnél több, nem egy háztartásban lakó ember nem tartózkodhatott együtt közterületen, emellett a nem együtt élő családtagok és ismerősök sem látogathatták egymást.

Az enyhítések előzményeként Boris Johnson miniszterelnök a múlt héten bejelentette, hogy teljesültek a nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének feltételei. A brit kormány által összeállított feltételrendszer sarkalatos elemei közé tartozik a halálozások és az új fertőzések számának folyamatos csökkenése, valamint az, hogy a kórházi kezelésre szorulók száma ne haladja meg az állami egészségügyi szolgálat (NHS) kapacitásait.

Az iskolák hétfői részleges nyitását azonban a felmérések szerint korántsem fogadta osztatlan támogatás. A legnagyobb brit közoktatási kutatóintézet - National Foundation for Educational Research - 1200 fős mintán elvégzett, hétfőn nyilvánosságra hozott vizsgálata kimutatta, hogy a szülők 46 százaléka nem kívánja iskolába engedni gyermekeit, mivel továbbra is egészségi kockázatoktól tart.

Formálódik a beutazási korlátozás

Mindeközben folytatódnak a tiltakozások a brit kormány által jövő hétfőtől tervezett beutazási karanténintézkedés ellen. Priti Patel brit belügyminiszter minapi bejelentése szerint június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is.

A meghirdetett cél az, hogy miután Nagy-Britanniában immár jelentős mértékben visszaszorulóban van az új koronavírus okozta Covid-19 járvány, a külföldről beutazók ne indítsanak el egy újabb járványhullámot a fertőzés esetleges behurcolásával.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo