A teljes kieső mennyiséget a magyar termelés természetesen nem tudja pótolni, ugyanakkor a mostani és még egy ideig várható hiány azt jelenti, hogy a hazai biotermelők még jobb áron tudják értékesíteni a készleteiket, ami egyértelműen látszik a vetésterületek növekedésén is. Olyan területek átállításáról van szó biobúzára vagy -napraforgóra, és -repcére, ahol előtte is ökológiai módon termeltek, csak valami mást. A minősítés megszerzése, az átállás a vegyszeres gazdálkodásról egy többéves folyamat, azt ennyire gyorsan nem lehetne megvalósítani ‒ mutatott rá a szakember.
A magyar biotermelők hatalmas korszaka jöhet el az ukrajnai háború miatt
Ukrajna és Oroszország meghatározó termelője Európában a legkülönbözőbb szántóföldi növényeknek is, különösen a búzának és az olajos magvaknak. A két ország, súlyának megfelelően ugyanezen terményekből ökológiai gazdálkodásban, biominősítéssel is nagy mennyiséget állít elő. A háborús helyzet miatt ezek a tételek most kiestek az európai körforgásból, ami keresleti piacot generált ‒ ismertette a helyzetet dr. Roszík Péter címzetes egyetemi docens, a magyar biominősítéseket végző Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezetője.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek