Már hivatalos, ezek a legjobb irodák

Már látják a fényt az alagút végén az irodapiaci szereplők, legalábbis bizakodva tekintettek a jövőbe az Év Irodája verseny díjátadó gáláján. A verseny által számos világszínvonalú irodát, irodaházat és elismert ingatlanpiaci szakembert ismerhetett meg nem csak a szakma, hanem a nagyközönség is, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a nyugati társadalmakban megjelenő modern munkakultúrák itthon is széles körben elterjedhessenek.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az Év Irodája 2013: Avis Budget Group

2014. február 6-án az iroda.hu csoport negyedik alkalommal rendezte meg „Az Év Irodája” verseny díjátadó gáláját. A zsűri 7 kategóriában összesen 10 díjat osztott ki.

A versenyre egyre többen neveznek, a legutóbbi, 2013. januári díjátadó rendezvényen immár 140 prominens szakember vett részt, hogy együtt ünnepeljék a győzteseket. A győztesek és helyezettek pedig komoly szakmai referenciaként értékelik a versenyen elért eredményeiket, amelyeket az üzleti életben is egyre jelentősebb értékként kezelnek. A verseny által számos világszínvonalú irodát, irodaházat és elismert ingatlanpiaci szakembert ismerhetett meg nem csak a szakma, hanem a nagyközönség is, amely jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a nyugati társadalmakban megjelenő modern munkakultúrák itthon is széles körben elterjedhessenek.

Jó irodát akar bérelni? Itt olvashat jó tanácsokat a választáshoz!

“Az Év Irodája” versennyel az iroda.hu csoport egyrészt a hazai ingatlanpiac fejlődéséhez, a munkahelyi kultúra igényes bemutatásához; másrészt a nagyvilágban zajló kereskedelmi ingatlanfejlesztési, irodakialakítási, belsőépítészeti trendek bemutatásához, népszerűsítéséhez; harmadrészt pedig a fenntartható és környezettudatos fejlődés meghonosításához, a „zöld gondolat” elterjedéséhez szeretne hozzájárulni. „Az iroda.hu csoport meggyőződése, hogy a nyilvánosság ereje és a nemzetközi mércével is kiemelkedő projektek bemutatása hozzájárul a magyar ingatlanpiac fejlődéséhez, az innovatív munkakultúrák elterjesztéséhez, valamint a hazai vállalati szféra európai versenyképességének növeléséhez” – mondta Kalmár Zoltán, az iroda.hu csoport ügyvezető igazgatója.

A szakmai zsűri idén a 7 kategóriában összesen 10 díjat osztott ki, vagyis a címadó „Az Év Irodája” kategórián belül a tavalyi versenyhez hasonlóan „Az Év Irodája Design Díj” és „Az Év Irodája Különdíj”, illetve rendhagyó módon „Az Év Irodaháza Közönségdíj” mellett „Az Év Irodaháza Különdíj” is kiosztásra került. Az értékelés a hagyományoknak megfelelően két részből állt: minden kategóriában a közönségszavazást követően a szakmai zsűri előre meghatározott és objektív szempontrendszer alapján értékelte a pályázatokat.

Milyen lesz a jövő irodája?
A munkavállalók több közösségi területet és szellősebb elrendezést szeretnének a Colliers International tanulmánya szerint. Ez az egy főre jutó megnövekedett irodaterület-igénnyel párosul, ami ellensúlyozza és kiegyenlíti a csökkenő népességnek és a rugalmas / irodán kívüli munkavégzésnek hatásait. “Nem gondoljuk, hogy a megváltozott bérlői igények és az irodákban dolgozók létszámának csökkenése összhatásában érzékelhető változás jelentene az irodaterület méretével kapcsolatos elvárásokban a következő 15-20 évre vetítve.” – mondta Damian Harrington, a Colliers International kelet-európai piackutatási igazgatója. “Ami viszont már a jelenben is érzékelhető, és a jövőben is számítunk rá, az a bérelt irodaterület kialakításával kapcsolatos változások.” – tette hozzá Mazsaroff Kata. “A megfelelő munkahely irodakialakítási stratégiája a jövőben egyre nagyobb hangsúlyt kap majd. Amikor egy modern cég új irodaterületet választ, az Y Generáció igényeit is figyelembe kell vennie.”
„Stílszerűen fogalmazva megjelent a fény az alagút végén, a válság ellenére is látjuk már a hazai építőipar és ingatlanpiac jövőjét. A bizakodás és az elért eredmények tisztelete újabb értékek teremtésére sarkallják a hazai szakembereket, és reményeink szerint az elkövetkezendő években számos megvalósult projektet tudunk bemutatni. Ami pedig a pályázó irodákat, közösségi munkahelyeket, innovatív megoldásokat és épületeket illeti, örömmel tapasztaljuk, hogy a hazai szakma évről-évre világszínvonalú termékeket hoz létre, amelyekre méltán lehetünk büszkék.” – mondta Kalmár Zoltán, az iroda.hu csoport ügyvezető igazgatója.

 A győztesek:

Az Év Irodája 2013: Avis Budget Group

Az Év Irodája 2013 Design Díj: Distinction @ Salétrom by LOFFICE

Az Év Irodája 2013 Különdíj: Tolnagro Kft.

Az Év Coworking Irodája 2013: KAPTÁR

Iroda.hu Innovációs Díj 2013: Cloud Office (Rendszerinformatika Zrt. és Eston International)

Az Év Zöld Ingatlanprojektje 2013: Green House Irodaház (fejlesztő: Skanska)

Az Év Irodaháza 2013 Közönségdíj: Blue Cube Irodaház (tulajdonos: S IMMO Hungary Kft.)

Az Év Irodaháza 2013 Különdíj: Green House Irodaház (fejlesztő: Skanska)

Az Év Üzemeltető Cége 2013: Dome Facility Services Group Kft.

Az Év Irodapiaci Szereplője 2013: Tim O'Sullivan, CBRE

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo