Jól ment a balatoni hajózás

A Balatoni Hajózási Zrt. sikeres szezont zárt 2008-ban, folytatódott az előző évben tapasztalt forgalomnövekedési tendencia - mondta Horváth Gyula vezérigazgató pénteken, a Szent Miklós hajón tartott szezonzáró sajtótájékoztatóján és partnertalálkozóján.

Az augusztus végéig rendelkezésre álló adatok szerint a balatoni személyhajókon 725 ezer utas utazott, ami 3,4 százalékkal múlta felül a tavalyi év hasonló időszakának eredményeit. Ezen belül a menetrend szerinti hajókon 1,4 százalékkal többen (585 ezren), a sétahajókon pedig 12,7 százalékkal többen (140 ezren) utaztak.

A társaság 22 kikötőből indított menetrend szerinti járatokat, 21 kikötőből séta- és diszkó-hajókat, és a kikötők több mint feléből gyerek-, valamint programhajókat. A főszezonban 17 útvonalon, napi 90 járat közlekedett. A programhajók forgalma 1-2 százalékkal csökkent, a gyerekhajóké viszont 12,5 százalékkal emelkedett. A hajón megtartott, vendéglátást is igénylő rendezvények bevétele 2 százalékkal haladta meg az előző évit.

A kerékpáros turizmus növekvő népszerűségét mutatja, hogy a hajókon augusztus végéig eladott kerékpárjegyek száma 6,4 százalékkal, a kompokon 10,6 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. A kompok augusztus végéig 795 ezer utast és 244 ezer járművet szállítottak Tihany és Szántód között, ami az előbbinél 2,4, az utóbbinál 3,0 százalékkal maradt el az előző évitől.

A Balatoni Hajózási Zrt. üzemelteti a Balaton egyetlen vitorláskikötő-láncát, 21 egységben 2137 vitorláshellyel. Az elmúlt évhez képest nőtt a bérlők száma, és 14 százalékkal emelkedett az üzletágból fakadó árbevétel. A társaság szálláshelyein - a siófoki Móló Hotelben, a balatonszemesi Hattyú kempingben, és a balatonboglári Sellő kempingben - 7.600 vendég összesen 32 ezer vendégéjszakát töltött el, ez a forgalom kismértékben elmaradt a tavalyitól.

Az idén ismét látványosan nőtt az üdülési csekkel fizetők száma. Tavaly több mint duplájára emelkedett a csekkforgalom, ezt sikerült az idei szezonban további 40 százalékkal felülmúlni. Az év első nyolc hónapjában mintegy 114 millió forint értékben fizetek üdülési csekkel a turisták a cég hajó- és kompjáratain, valamint szálláshelyein.

Az idén március 22-tól október 5-ig üzemel a Balatonon a menetrendszerinti személyhajózás, de hétvégenként, valamint kedvező időjárás esetén az október 23-26. közötti négynapos ünnep alatt még közlekedni fognak a menetrend szerinti hajók Siófok-Balatonfüred-Tihany és Fonyód-Badacsony között. Október 25-én, szombaton nézőhajó indul a tihanyi Gardahalászatra. Keszthelyen október 26-ig naponta, míg Siófokon és Balatonfüreden hétvégenként lehet még sétahajózni.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo