Gazdasági visszaélések miatt menesztettek fővárosi temetővezetőket

A temetkezési intézet vezérigazgatója javaslattal fordul a főpolgármesterhez a temetkezésre vonatkozó fővárosi közgyűlési rendelet módosítása érdekében.

Április végén érkezett bejelentés a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt.-hez, hogy több temetőben szabálytalanságok tapasztalhatók a sírhely-előkészítés, sírkőállítás, és a sírgondozás körül. Felmerült, hogy a családok egyedi igényei alapján ellenőrizhetetlen pénzmozgások történnek.

Ezért azonnal vizsgálatot indítottak a cégnél, majd amikor szeptemberben a főpolgármesterhez is eljutottak a panaszok, a vizsgálatot a temetkezési intézet kiterjesztette. Ennek eredményeként ellenőrizhetetlen pénzmozgások és egyéb szabálytalanságok miatt két temetővezető munkaviszonyát szüntették meg.

A konkrét esetekre kiterjesztett vizsgálat megállapította azt is, hogy a sírköves vállalkozók által benyújtott dokumentációk és a helyszínen tapasztalt síremlék-állítások eltérést mutatnak. Az érintett munkavállalókkal szemben írásbeli elmarasztalásról, illetve prémiummegvonásról intézkedtek.

A teljes körű vizsgálat lezárását követően egy újabb temetővezető munkaviszonyát szüntették meg.

Horváth József, a BTI vezérigazgatója közölte: a további intézkedések kiterjednek a temetési szertartások lebonyolítására, valamint a temetőben vállalkozásszerű tevékenységet folytató sírköves és sírgondozó vállalkozók munkavégzésére. Ennek érdekében a hagyományokra épülő szertartás-előkészítés és szertartás-lebonyolítás legitimitását biztosítva a társaság két díjtétel bevezetésével rendezi a felmerült hiányosságokat.

A temetkezési intézet vezérigazgatója azt is közölte, hogy a főpolgármesternek javaslatot tesz a temetkezésre vonatkozó fővárosi közgyűlési rendelet módosítására.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo