Dél-Korea elérte a német kocsik színvonalát

Van alapja annak, amit mindenfelől hallani: a dél-koreai Hyundai konszern autói elérték a német kocsik színvonalát, sőt egyes területeken új mércét állítanak. A nálunk járt új, négyajtós i40 is ilyen volt.

A tavaly márciusi Genfi Autószalonon debütált Hyundai i40 kombi után közel egy évvel érkezett a négyajtós szedán verzió, amely a lépcsős hátú modelleket kedvelő országokban, mint például Magyarországon, sok vevőt vonzhat. Ahogy a kombi, ez a változat is igen látványos autó, a szegmens egyik legkarakteresebb képviselője. Külsejével sokakat levesz majd a lábáról.

Szokatlan arányok

A Hyundai i40 szedán arányai szokatlanok, ugyanis a kabinját, amennyire lehet, előretolták, hogy tökéletes, hármas beosztású karosszériát alakíthassanak ki. A motorháztető meglepően rövid, viszont szemmértékre pontosan akkora, mint az autó fara a C oszloptól hátrafelé. Mindez kiegyensúlyozottságot mutat, és formásnak láttatja az autót. Azonban szép is az i40 szedán. A fineszes kialakítású első fényszórók és LED-es hátsó lámpák, a gyönyörűen hátrafelé ívelő tető, valamint a kilincsek vonalában futó hangsúlyos karaktervonal szinte ellenállhatatlanná teszik. A divatos formának egyetlen hátulütője van, hogy rontja a kilátást, úgyhogy a tolatóradar vagy tolatókamera kötelezően választandó felszerelés az i40-hez.

Kép:Hyunday
A szedán mindössze három centiméterrel rövidebb a kombi modellnél (4,74 méter), a szélessége (1,81 méter) és a magassága (1,47 méter) azonban megegyezik vele. A szedán forma sajátosságai miatt a hátsó üléssorban nem olyan nagyvonalú a tér, mint a kombiban, de nem kell megijedni, még a 190 centiméter magas személyek is kényelmesen elférnek itt. Elöl pedig Kánaán várja az utasokat, kategóriaelső fej-, váll- és lábtérrel. A rendkívül tágas Hyundai i40 a szegmens egyik legjobb utazóautója. A kis csomagtérajtó is öblös rakodóteret tár fel, ami 50 literrel kisebb ugyan a kombiénál, de 503 literes űrméretével így is jobbak között van.

A Hyundai i40 jó minőségével és kidolgozásával kiemelkedik a középkategóriából. A dél-koreai mérnökök nagyon odatették magukat, és az uralkodó német prémium limuzinok szintjére hozták autójukat. A környezet elképesztően nívós: a szemcsés felületű bőrülések puhák, terebélyesek és kényelmesek, a műanyagok körös-körül első osztályúak, a bőrkötésű volán és váltószoknya finom tapintású, a fekete zongoralakk és fémutánzatú betétek pedig szintén minőségi kivitelűek. A gombok, kapcsolók működésén is érződik az igényesség, élményszámba megy csak úgy végignyomkodni őket. Ergonómiailag sem találni kivetnivalót, prímán kézre áll minden, az elegáns műszerfal magasan húzódik, és keskeny középkonzol „nő" ki belőle, szabad teret engedve a térdeknek. Nem lehet kérdés, hogy jól testre szabható-e a vezetőhely - gyakorlatilag bármilyen testalkatú személy megtalálja a számára ideális pozíciót a Hyundaiban.

Kép:Hyunday
A Hyundai i40 szedán a külső és belső értékelésben az élen végez, de természetesen nem tökéletes autó. Éppen az erőforrás az, ami árnyalja a kialakult pozitív összképet. A gyártó ugyanis nem kínál 2 literes vagy ennél nagyobb lökettérfogatú turbódízel motort a sorozathoz. A legnagyobb rendelhető gázolajos egység 1,7 literes, 136 lovas hajtómű. Ezt a motort az autóiparban uralkodó leméretezés trendje hívta életre, illetve az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásoknak való megfelelés. Mégis, némileg nagyobb lökettérfogatú és kicsivel erősebb dízelmotor jobban megfelelne egy üresen másfél tonnás autóhoz. Félreértés ne essék, az 1,7-es aggregát páratlanul kulturáltan, csendesen teszi a dolgát, és a mindennapokban tökéletesen megállja a helyét, ám például nem fogyaszt kevesebbet, mint egy 2-2,2 literes dízelmotor. Mi 6,9 literes átlagot mértünk, ami még automata váltóval is picit soknak tűnik.

Nyomaték híján

Az 1,7 literes dízel körülbelül 2000-es fordulatszámig gyengélkedik, érezhetően nyomaték híján van, csak a középső fordulatszám-tartományban jön meg az ereje. A feláras hatgangos automata szerkezet hosszú áttételekkel operál (130 kilométer/óránál 2300-at forog a főtengely), működése kifinomult, de nem hiba nélküli: olykor indok nélkül tart egy-egy fokozatot, főleg hidegindítás után. Az i40 szedán 12 másodperc alatt gyorsul fel százra, ami manapság harmatos teljesítmény (kézi váltóval 10,6 szekundum a sprintidő). A konkurensek mindegyikénél találni nagyobb és erősebb dízelmotort. De házon belül is lenne megoldás, mégpedig a 2 literes, 184 lovas egység, például az ix35 szabadidő-autóból. Ha a Hyundai bevezetné ezt a motort az i40-ben, a koreaiak büszkeségén nem eshetne csorba.

Mert a Hyundai i40 szedánnak a futóműve és a fékrendszere is remekbe szabott. A testes limuzin jó rugózik, nagy kerekeivel is eltünteti az úthibákat, kanyarban pedig kiegyensúlyozottan viselkedik. Összességében remek autó, ami egy-két területen követendő például szolgálhat a kategóriában. Jelenleg flottakedvezményt adnak rá, de gazdag felszereltséggel és néhány feláras tétellel a vételára így is 10 millió forint fölé szaladhat.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo