Válság: hova utazik a magyar?

Egyelőre nem érzik túlzottan az MTI által megkérdezett, kiutaztatással foglalkozó utazási irodák a válság negatív hatásait, bár az szerintük jól látható, hogy az utasok az előfoglalásokkal az utolsó pillanatig kivárnak.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke szerint későbbre tolódtak a foglalások, de ez már tavaly is így volt. Az utasok várják a különböző akciókat, amelyek viszont a forint árfolyamának instabilitása miatt nehezen tervezhetők. Az elnök elmondta, hogy vannak olyan utazási irodák, amelyek például nem adtak ki katalógust, csak egy előzetes tájékoztatási füzetet az idei nyári szezonra, az árakat pedig május végén publikálják. Mások még tavaly ősszel, 250 forint körüli árfolyamon vásároltak eurót, nekik könnyebb megtervezni az akcióikat.

Az MTI által megkérdezett utazási irodáknál a kapacitások visszafogásával igyekeznek felkészülni a válságra. Jellemző, hogy a korábbi évekhez képest jóval kevesebb charter járatot foglaltak le most. A szakemberek kiemelték a forint árfolyamának gyengülését is, illetve instabilitását, amely a nehéz tervezhetőség mellett komoly árfolyamveszteséget is okoz a cégeknek. Több utazási iroda is azt jelezte, hogy a drága és az igen olcsó utak iránt nő a kereslet, a közepes árú utaké viszont szűkül.

Mindenki kivár

Tarnóczi Barna, a Tensi Holiday ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a tengeri hajóutak esetében jelentős forgalomnövekedést tapasztaltak. "Egyértelműen van visszaesés" - jelentette ki a Tensi Holiday vezetője, de - mondta - nem egyforma a különböző kategóriákban. Zám Tibor, a Best Reisen irodavezetője arra számít, hogy időben szűkülni fog az idei szezon, rövidebb lesz az elő- és az utószezon. "Viszonylag kevés az előfoglalás a tavalyi évhez képest" - mondta, hozzátéve: a válság miatt erőteljesebb a kivárás, a bizonytalanság a piacon.

Molnár Judit, az OTP Travel ügyvezető igazgatója szerint nem újdonság, hogy az utolsó pillanatig kivárnak az utasok a foglalásokkal. Az elmúlt években a túlkínálat miatt rengeteg akcióval léptek piacra az irodák, ez önmagában is arra ösztönözte az utasokat, hogy várjanak. Hozzátette: a válság kirobbanása, tavaly október után ugyanakkor gyakorlatilag megszűnt az érdeklődés az utak iránt, ilyet utoljára 2001. szeptember 11-e után tapasztaltak.

A szakemberek szerint a válságtól függetlenül népszerű úti cél lesz Egyiptom, Törökország, Horvátország, Görögország is, de nőtt az érdeklődés az egyesült államokbeli utak iránt is, vélhetően a vízumkönnyítés miatt.

Véleményvezér

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.
Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben

Magyar Péter szerint levitézlett, idegen nyelven nem beszélő magyar politikusok vannak Brüsszelben 

Tényleg ciki Brüsszelben az idegen nyelvet alig tudó magyar képviselők jelenléte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo