Uncsi az etikus?

Egyes fogyasztók egyenesen cikinek kiáltják ki, ha valaki figyel arra, hogy etikus termékeket fogyasszon - állítja egy tanulmány. De mi áll a háttérben és mit tehetünk ellene?

Az etikus vásárlók unalmasak és divatjamúltak a fogyasztók többsége szerint – állítja egy friss tanulmány. Azok, akik nem fektetnek energiát a termékek etikai vonatkozásainak kiderítésébe, valósággal nevetségessé szeretnék tenni azokat, akik igen.

A többség szeretne helyesen cselekedni, csak nem akar plusz nehézséget vállalni.
A negatív hozzáállás mögött a kutatók szerint az áll, hogy az elzárkózók fenyegetve érzik magukat: félnek, hogy valaki figyelmezteti őket, nem helyesen cselekednek. Valójában viszont a többség szeretne helyesen cselekedni, csak nem akar plusz nehézséget vállalni.

Senki nem fogja a gyártók honlapját bogarászni, hogy megtudja, mennyire etikus a cég, amelynek termékét megvenni tervezi. A vállalatok tehát nagyon sokat tehetnek azzal, ha közvetlenül és könnyen elérhetővé teszik azokat az információkat, amelyek alapján a fogyasztók felelős döntést hozhatnak – állítják a kutatók. Hamarosan pedig vásárlóképes lesz az a generáció, amely elkötelezettebb ez ügyben.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo