Sok fiatal szerint az étrend-kiegészítő is gyógyít

2018. november 16. péntek - 18:10 / piacesprofit.hu
  •    

A magyar fiatalok csaknem fele fogyasztott valamilyen étrend-kiegészítőt az elmúlt évben, ugyanakkor közel egyharmaduk úgy gondolja, hogy azoknak gyógyító hatása van.

A HENT és a TÁRKI felméréséből többek között kiderül, hogy a kitöltők több mint kétharmada (69%) tisztában van azzal, hogy az ilyen típusú termékek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, azonban 14,2 százalékuk úgy gondolja, hogy az ilyen típusú termék a gyógyszerek egy csoportjába tartozik, valamivel többen pedig (16,8%) nem tudják, hogy pontosan milyen kategóriába esnek.

Kép: Pixabay

Kép: Pixabay

Az életkori csoportokat megvizsgálva kiderül, hogy az életkor növekedésével az étrend-kiegészítőt fogyasztók aránya is emelkedik: a 18–22 évesek 31 százaléka, a 23–30 évesek 52 százaléka, míg a 31 évesnél idősebb korcsoport 63,6 százaléka szedett már életében legalább egyszer étrend-kiegészítőt.

A különböző iskolai végzettségűek vizsgálatakor az látható, hogy legnagyobb arányban a felsőfokú végzettséggel rendelkezők azok, akik szedtek már étrend-kiegészítőt (60,8%), míg a közép- vagy alapfokú végzettséggel rendelkezőknél az ilyen terméket szedők aránya alacsonyabb (32,7%, illetve 44,4%). Ezzel összefüggésben, a tanulók csoportján belül 35 százalék az étrend-kiegészítőt szedők aránya, míg a dolgozóknál ez 53,4 százalék.

A kitöltők túlnyomó többsége tájékozottnak tekinthető annak eldöntésében, hogy tudják-e, miben különböznek az étrend-kiegészítők az élelmiszerektől, illetve a gyógyszerektől: 86,7 százalékuk szerint az étrend-kiegészítő jellemzően tabletta- vagy kapszulaforma, ami a természetes hatóanyagokat koncentráltan tartalmazza, és csupán 3,5 százalékuk gondolja úgy, hogy az étrend-kiegészítők semmiben sem különböznek az élelmiszerektől.

Ön bevenne hamisított gyógyszert?
Tavaly óta nem változott érdemben a hamisított termékek iránti kereslet a magyar lakosság körében, a legnépszerűbb csoportot továbbra is a ruházati termékek jelentik a hamis termékek vásárlása kapcsán, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából. A válaszadók 65%-a azonban a jelenleginél szigorúbban büntetné a hamisítókat.

A válaszadók több mint négyötöde (84,1%) szerint a gyógyszereket terápiás, gyógyító céllal alkalmazzuk, míg az étrend-kiegészítőket egészségmegőrző céllal. A válaszadók elenyésző része (5,3%) viszont nem tesz különbséget az étrend kiegészítésére szolgáló termékek és a gyógyszerek között.

Nem feltétlenül egyszerű különbséget tenni az étrend-kiegészítők és a gyógyszerek között, mivel az igen hasonló megjelenés mellett az is nehezíti a különbségtételt, hogy a gyorsabb és egyszerűbb piacra jutás miatt egyre gyakrabban hoznak forgalomba olyan étrend-kiegészítőket – elsősorban vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket vagy növényi összetevőket tartalmazó készítményeket –, amelyek megelőző termékei hasonló arculattal korábban gyógyszerként kerültek forgalomba” – mondta el a kutatási eredmények kapcsán Bérci István, a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének elnöke.

A kérdőíves kutatás a termékcsoport szedésének lehetséges okait is vizsgálta, amelyből az derült ki, hogy a leggyakrabban előforduló indok (76,8%) az, hogy az étrend-kiegészítők az anyagokat koncentrált formában tartalmazzák, így segítségükkel elkerülhető vagy megszüntethető ezen anyagok (vitaminok, ásványi anyagok) hiánya. A kitöltők közel fele (48,2%) azt jelölte meg indokként, hogy az étrend-kiegészítők az egészség megőrzésének lehetséges eszközei, és nagyjából ugyanennyi válaszadó szerint (46,4%) a szóban forgó termékek fogyasztása mellett szól az is, hogy azokat nem szükséges felíratni orvossal. Ugyanakkor 9,8 százalék azoknak az aránya, akik szerint az étrend-kiegészítőknek nincsenek mellékhatásai.

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor