Segítség a munkába visszavágyó kisgyermekes szülőknek

A munkát kereső kisgyermekes szülők és a munkát kínáló cégek közötti kapcsolat elősegítése a célja a Munka kisgyermekkel (MuKi) programnak. A program mentorálással és szakmai rendezvényekkel segíti az egymásra találást.

Kép: Fotolia

A Munka kisgyermekkel (MuKi) program múlt heti, második szakmai kerekasztalának célja egyrészt az volt, hogy felhívja a figyelmet a munkaadók és az álláskeresők közötti kommunikációs problémákra (pl. nem megfelelő önéletrajz, nem megfelelő pozíció megpályázása, hibák a személyes beszélgetés során), másrészt pedig, hogy rávilágítson az atipikus foglalkoztatási formák jogszabályi elfogadottságára, és bemutassa az erre vonatkozó jó gyakorlatokat. A mintegy kétórás beszélgetésen az előadók témafelvetését követően a szülők megosztották személyes tapasztalataikat egymással és a jelenlévőkkel.

„A mai munkaerő-piaci helyzetben nem az okozza a fő problémát, hogy nincsenek állások, hanem hogy a kereslet és a kínálat nem ér össze. A Munka kisgyermekkel program a munkába visszatérő szülőknek nemcsak munkahelyet, hanem a megfelelő munkahelyet segít megkeresni a céges és a szülői igények összehangolásával” – mondta el Csapó Gábor, a Munka kisgyermekkel program projektvezetője. A projektvezető lényegesnek tartja például, hogy az interjúk során a kisgyermekes szülők cégspecifikusan készüljenek fel; ez pedig már az önéletrajz cégre szabott megírásánál kezdődik.

De mi is az a MuKi?
A Munka kisgyermekkel program az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával a TÁMOP 1. prioritás keretében valósul meg (projektszám: TÁMOP 1.4.3-10/1-2F-2011-0010). A projekt célja visszaintegrálni a kisgyermekes szülőket a munka világába, illetve segíteni a cégeknek az atipikus foglalkoztatási formák alkalmazásában. A projekt az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. irányításával, az IFKA, a Victum Képzési Központ, illetve az Artima Szervezetfeljesztő és Tanácsadó Kft. konzorciumi partnerségében valósul meg.
A kétéves program során egyrészt százhatvan kiválasztott szülő részesül ingyenes képzésekben és személyiségfejlesztő tréningekben, hogy utána könnyebben illeszkedjen majd vissza a munka világába, másrészt hatvan cégnek biztosítanak – szintén ingyen – atipikus foglalkoztatással kapcsolatos érzékenyítő tréningeket, illetve folyamatos tanácsadást. A program fő tevékenysége a munkaközvetítés, amelynek során a MuKi által felmért, már konkrét munkaerő-piaci profillal rendelkező kisgyermekes szülőket közvetít a programban részt vevő cégeknek.
A foglalkoztatásbővítési tevékenységet tematikus rendezvények – szakmai kerekasztalok és nyílt napok – kísérik; ezek segítségével lehetőség nyílik a munkáltatói és munkavállalói oldal, illetve a témában érintett szakmai szervezetek közötti párbeszéd kialakítására és a kapcsolatteremtésre. Az eseményekre olyan szakembereket, illetve cégvezetőket is hívnak, akik jártasak az atipikus foglalkoztatásban vagy a GYES-ről, GYED-ről visszatérő szülők alkalmazásában, és a résztvevőknek jó gyakorlatokat tudnak bemutatni.
A programhoz eddig mintegy hetven cég csatlakozott, kis- és nagyvállalatok egyaránt. Szülői oldalról a MuKi mintegy kettőszáz szerződött és felmért szülőt, valamint további több mint hatszáz érdeklődőt, illetve csatlakozni szándékozó kisgyermekest számlál.
A távmunka a megoldás?

A mai gazdasági helyzetben kifejezetten célszerű lehet az atipikus foglalkoztatási formák, mint például távmunka alkalmazása, hiszen jelentősen költségcsökkenés érhető el vele, megspóroltató például a rezsi, az iroda bérleti díja, vagy az alkalmazott közlekedésének térítése. A távmunkát a cégek gyakran – az ő szemszögükből teljesen jogosan – fenntartásokkal kezelik: megkérdőjelezik az üzleti adatok megfelelő védelmét, a munka eredményességét és hatékonyságát, illetve a munkavégzés ellenőrizhetőségét. Pedig a tapasztalatok szerint boldogabb dolgozót eredményez kevesebb pénzért.

„Mindez az irodán kívüli munkavégzés szabály- és keretrendszerének kialakításával védhető ki; a kisgyerekes szülők ennek ismeretében be tudják mutatni a megfelelően kezelt és ellenőrzött távmunka lehetőségének előnyeit akár egy állásinterjún is” – fejtette ki Lukenics Viktor, az IGS Informatika igazgatója.

A szülők által megfogalmazott, munka és magánélet összeegyeztethetőségét érintő kérdések kapcsán Keveházi Katalin, a Jó-Lét Alapítvány vezetője az atipikus foglalkoztatási rendszer leggyakoribb akadályaiként a technikai feltételek megoldatlanságát, a gyermekgondozási férőhelyek szűkös voltát, illetve a sok esetben egyenlőtlen otthoni munkamegosztást jelölte meg; hangsúlyozta viszont azt a tényt, hogy a kisgyermek megjelenése a családban nemcsak az édesanya, hanem az édesapa életének körülményeit is nagymértékben megváltoztatja.  A szakértő említést tett a kormány által kidolgozott „Munkahelyvédelmi Akcióterv”-ről, amelynek hatása lehet a kisgyermekes szülők elhelyezkedésére, hiszen speciális járulékkedvezményeket említ kisgyermekes szülők foglalkoztatása esetén. De sokat segíthet a munka–magánélet egyensúlyának megteremtésében egy másik kezdeményezés, a családi napközi is.

Az egyik felszólaló édesanya elmondta, hogy jónak tartja a kisgyermekes szülők munkába segítésével foglalkozó kezdeményezéseket, de felhívta a figyelmet arra, hogy bár az ilyen programok rendkívül nagy segítséget nyújtanak, a változást és a munkába való visszatérésre való felkészülést mindenkinek magának érdemes elkezdenie. Szakemberek szerint a munkavállalók részéről is szükség van rugalmasságra: „A munkájukba visszatérni kívánó hölgyeknek nem csupán azt fontos pontosan tudni, hogyan szerencsés megfogalmazni magát a szándékot, hanem a többi között lényeges lenne olyan forgatókönyveket is kidolgozniuk, hogy miként lehet reagálni, ha másik állást ajánlanak számukra, mi van abban az esetben, ha elfogadják, illetve ha visszautasítják az új pozíciót, mi a helyzet a bérekkel, mi a szabadsággal?” – mondja Nyíri Ilona, a Lindon Munkaerő-kölcsönző és Személyzeti Tanácsadó HR igazgatója.

A rendezvényen létrejött kapcsolatok, elhelyezkedések alakulását a Munka kisgyermekkel program figyelemmel kíséri: ha megállapodás születik, akkor az együttműködést a program hat hónapon keresztül támogatja, és szükség esetén javaslatot tesz a kialakított foglalkoztatási forma módosítására. Németh Sarolta, a projekt kommunikációs vezetője a program végén elmondta: „Minden dolgozni vágyó szülőt szeretettel várunk a programba – a most jelentkező szülők a Munka kisgyermekkel program munkaközvetítési szolgáltatásait, illetve a mentorálást fogják tudni igénybe venni. További cégek – mind kis-, mind közép-, mind nagyvállalatok – jelentkezését is szívesen fogadjuk.”

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo