Retrotraktort és lovat vennénk az interneten?

A 2013-as trendeket nézve azt hinnénk, hogy az apróhirdetési oldalakon is a számítástechnikai cikkek és az okostelefonok iránt érdeklődtek a leginkább, pedig nem! Meglepő, de a Jófogás.hu keresési statisztikái szerint a tavalyi évben Simson motorra, kerékpárra, babakocsira és fehérorosz traktorra vágytak a legtöbben, sőt előkelő helyen szerepeltek a lovak is.

Kinek kell egy levitézlett traktor? – Kép: Jófogás.hu

Bár maga a motorgyár rég megszűnt, közel 5 millió kereséssel még 2013-ban is uralta a ranglistát a ’80-as, ’90-es évek slágermotorja, a német Simson. Több mint kétszer annyian érdeklődtek az olcsó, öreg, mégis hosszú ideig elpöfögő motortípus, mint például a BMW iránt, amely az autómárkák közötti versenyt vezeti. Az összesített listán négymillió kereséssel a kerékpár a második, egy hajszállal előzi meg a babakocsit. Utóbbi népszerűsége teljesen érthető: az apróhirdetési oldalon jóval olcsóbban lehet hozzájutni a „gyermekvállalási kellékhez”, mint ha újonnan vennénk.

Az azonban a szakértőket is meglepte, hogy mennyire kelendőek a mezőgazdasági termékek az interneten. Az MTZ traktort 3,3 milliószor keresték 2013-ban a Jófogáson, így a fehérorosz csodagép meg is kaparintotta a negyedik helyet. A többség nyilván megtalálta a hozzá illő traktort, hiszen nemcsak a kereslet, a kínálat is hatalmas.

A 2013-as statisztikákból az is kiderül, hogy töretlenül sokan próbálnak olcsó és jó laptophoz jutni az apróhirdetési portálon (negyedik a listán). A hordozható számítógépek egész évben népszerűek voltak, a karácsonyt megelőző időszakban pedig jelentősen megugrott a kereslet más számítástechnikai termékek iránt is: főleg tabletet és játékkonzolokat nézegettek, majd vásároltak a felhasználók.

Az autómárkák közül a BMW – közel két és félmillió keresés – tarolt, de az Opelek és Suzukik iránt is nagy az érdeklődés. Érdekesség, hogy a Ladák még mindig stabilan tartják pozíciójukat a netes használtautó-piacon. A lóerőknél tartva nem árt megjegyezni, hogy lovas nép a magyar, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a paripák is helyet kaptak a tavalyi top 10-ben!

Így dönt a vevő – a szokások rabjai vagyunk
„Kevés a vevő!”, „Keveset vásárolnak az emberek”. Ismerősek ezek a panaszok? A kiélezett versenyben minden korábbinál nagyobb a tétje, hogy vásárlásra ösztönözzük potenciális vevőinket, majd megtartsuk őket hosszú távon is.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo