Országgyűlés: túl az eskütételen

Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői pénteken a parlament alakuló ülésén. Ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az Országgyűlés.

Az eskütételt a történelmi zászlók bevonulása előzte meg. Az eskü szövegét a hagyományoktól eltérően nem a legfiatalabb képviselő - aki ezúttal a jobbikos Dúró Dóra -, hanem Horváth János fideszes korelnök olvasta elő. Az eskütételt követően a korelnök bejelentette az új Országgyűlés megalakulását. Az eskütétel idejére Vona Gábor Jobbik-elnök levette zakóját és gárdamellényben tett esküt. A mellény hátoldalán hímzett oroszlán látszott, az elején árpádsávos pajzs volt.

Az MSZP budapesti képviselői ez ellen tiltakozva egy kitűzőt raktak fel ruhájukra, amely egy horogkeresztet kukába hajító embert ábrázol. Burány Sándor budapesti MSZP-elnök az MTI-nek elmondta: akciójuk a gárdamellény parlamentben történő viselése ellen irányult.

El nem fogadott beszámolók
Nem fogadta el az újonnan megalakult Országgyűlés az Országos Választási Bizottság (OVB) választási beszámolóját pénteki ülésén. Az Országos Választási Bizottság beszámolóját a Ház 112 igen, 260 nem és 4 tartózkodás mellett utasította el. Szintén nem fogadta el a törvényhozás az országgyűlési képviselő-választás megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatos állami feladatok végrehajtásáról szóló miniszteri beszámolót. A parlament Varga Zoltán önkormányzati miniszter jelentését 106 igen, 267 nem és 5 tartózkodással utasította el.

Megalakultak a képviselőcsoportok is

Horváth János az ülésen köszönetet mondott annak a 100 ezer embernek, akik az országgyűlési választások megszervezésében közreműködtek. A korelnök ezután bejelentette a képviselőcsoportok megalakítását. Mint elmondta: a frakcióvezetők közölték a képviselőcsoportok elnevezését, névsorát, tisztségviselőit.

A Fidesz 227 fős frakciójának vezetője Lázár János, a KDNP 36 fős frakcióját Harrach Péter vezeti, míg az MSZP 59 fős frakcióját Mesterházy Attila, a Lehet Más a Politika 16 fős képviselőcsoportját Schiffer András, a Jobbik-ét Vona Gábor vezeti.

A korelnök közölte: az Országgyűlés elnökének Schmitt Pált (Fidesz), alelnöknek Jakab Istvánt (Fidesz), Lezsák Sándort (Fidesz), Latorcai Jánost (KDNP), Ujhelyi István (MSZP) és Balczó Zoltánt (Jobbik) javasolták. Jegyzőnek Erdős Norbert, Földesi Gyula és Szűcs Lajos fideszes, Móring József Attila és Tarnai Richárd kereszténydemokrata, Göndör István és Nyakó István szocialista, Hegedűs Lorántné és Lenhardt Balázs jobbikos, valamint Szilágyi Péter LMP-s képviselőt jelölték.

Bizottsági helycsere

Az MSZP vezetheti az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, míg a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöki tisztét a Jobbik képviselője töltheti be - tartalmazza az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat. A parlament honlapjára pénteken késő délután felkerült előterjesztés szerint a nemzetbiztonsági bizottság elnöki helyére az MSZP képviselőcsoportja jogosult jelölni. A számvevőszéki és költségvetési bizottságot a javaslat szerint a jobbikos Nyikos László vezetheti. Az országgyűlési határozati javaslatot Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke nyújtotta be. (Korábban a Jobbiknak jutott a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöki széke.)

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo