Orbán: az összefogástól a gyarapodásig

2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás éve, amikor átszervezik és új alkotmányos alapokra helyezik Magyarországot, 2012 pedig az elrugaszkodás éve lesz, amikor az ország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét - vélte Orbán Viktor szokásos éves országértékelő beszédében.

A miniszterelnök szerint 2013 a felemelkedés éve lesz, amikor láthatóvá válik, hogy Magyarország megindult felfelé, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz, amikor az emberek kézzel fogható bizonyítékot kapnak arra, hogy az erőfeszítéseknek volt értelme. Ez a terv - mondta.

A miniszterelnök szerint olyan új alkotmányra van szükség, amely a magyar szellem megnyilatkozása, élesen elhatárolódik a magyarságot megnyomorító korszaktól, lezárja a múltat, valamint szilárd, végleges alapot teremt Magyarországnak és ezzel biztonságba helyezi a jövőt.

A kormányfő úgy fogalmazott: a jelenlegi "nem a magyarok alkotmánya," hiszen szovjet minta alapján készült, politikai paktumok írták és bár "nagyszerű jogászok dolgoztak rajta, de mégiscsak kényszerből született." Orbán Viktor hangsúlyozta: a mai magyar élet az 56-os forradalom alapjára épült, a jelenlegi alkotmányban azonban egyetlen szó sincs erről.

 

 

Mindenkinek dolgoznia kell

Ahhoz, hogy Magyarország legyűrje az államadósságot, mindenkinek, aki munkaképes, dolgoznia kell - jelentette ki Orbán Viktor országértékelő beszédében hétfőn. "2011-ben hadat üzenünk az államadósságnak" - mondta a miniszterelnök a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén, hozzátéve: az ország legtöbb gondjának okozója a magas államadósság.

Szerinte az arányos adórendszerrel, a bankadó és a válságadók bevezetésével, "a nyugdíjrendszer megmentésével" a kormány az első lépéseket megtette, ez azonban nem elég, a válság és az adósság leküzdéséhez az szükséges, hogy minél többen dolgozzanak.

Orbán Viktor szerint ha nem sikerül a megújulás, visszatér a múlt, "ránk szakad az ég, elsöpör az államadósság lavinája, és hosszú időre elveszítjük az esélyt a felemelkedésre". A miniszterelnök hangsúlyozta: ha viszont "sikeresen vívjuk meg a küzdelmet, ha néhány dologban ismét elsők lehetünk Európában, mint ahogy az adórendszerünkkel már azok vagyunk", akkor Magyarország képes lesz biztosítani a boldogulást itthon minden becsületesen dolgozó és vállalkozó magyar ember számára.

2011 a megújulás éve: a megújulás újjászületés, küzdelem, küldetés. Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! - zárta szavait Orbán Viktor.

13. alkalommal
Orbán Viktor a meghívott vendégek előtt most tizenharmadik alkalommal elemzi az előző év eseményeit és az ország helyzetét. A budai Millenáris Park Teátrumában felállított szónoki pulpituson a Magyarország megújul szlogen olvasható, amely a beszéd címe is egyben. Ugyanez a felirat látható a szónoki emelvény mögött is, ahová drapériára reflektorokkal a magyar zászló színeit vetítették ki, a pulpitus mögé pedig nemzeti lobogókat állítottak fel.
A vendégek között foglal helyet Mádl Ferenc volt államfő és felesége, több kormánytag, kormánypárti politikus és európai parlamenti képviselő - köztük Tőkés László -, Tarlós István főpolgármester, továbbá Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Antall Józsefné, a korábbi miniszterelnök felesége, Széles Gábor vállalkozó, Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó, Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Andrew G. Vajna, a filmipar reformjáért felelős, frissen kinevezett kormánybiztos. Kálomista Gábor producer, Kun Miklós és Gereben Ágnes történész, Kautzky Armand színművész, Balázs Péter színházigazgató, Jókai Anna író, Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa és Pozsgay Imre, a Németh-kormány egykori államminisztere.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo