Nyugdíj: lesz még botrány?

Selmeczi Gabriella (Fidesz) szerint egy mindenre kiterjedő, alapos átvilágítást kezdenek majd a magánnyugdíjpénztáraknál, amikor megtörténik az átadás-átvétel és a pénztártagok vagyona az állami biztosítóhoz kerül.

A nyugdíjvédelmi megbízott a Magyar Nemzetnek adott, kedden megjelent interjúban azt mondta, vannak félelmei a magánnyugdíjpénztárak által közölt egyenlegek valóságtartalmával kapcsolatban, és tart attól is, hogy lesznek még botrányos fejlemények az átadás-átvétel után. Jelezte: számon tartják, feljegyzik a feladatokat, mivel eddig úgy érzékelte, hogy falakba ütköznek bármilyen kérdést tesznek fel a pénztáraknak.

"Ha kell, törvényt fogunk módosítani azért, hogy ellenkezés esetén kötelező legyen beszámolniuk minden egyes elköltött forintról, nemcsak a befektetett pénzzel, hanem a működési költséggel kapcsolatban is" - fogalmazott. Hozzátette: ugyanakkor reméli, erre végül majd nem lesz szükség, és az átadás-átvétel békében, barátságosan, tisztességesen, korrektül zajlik le.

Selmeczi Gabriella úgy látja: a nyugdíjvédelmi törvények egytől egyig alkotmányosak, tisztességesek és hosszú távon kiszámítható nyugdíjrendszert garantálnak mindenkinek. Megerősítette: január 31-ével az ajtók mindenképpen bezárulnak azok előtt, akik nem lépnek vissza az állami rendszerbe.

Január 31-ig
A magán-nyugdíjpénztári tagnak 2011. január 31-ig személyesen kell nyilatkoznia a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál vagy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál illetve az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóságnál (ONYF), ha a magán-nyugdíjpénztári tagságát fenn kívánja tartani. Elektronikus formában nem lehet nyilatkozni, azt csak személyesen lehet, a személyi igazolványt, vagy a lakcímkártyát bemutatva.
A magán-nyugdíjpénztári tagnak, aki a magánnyugdíjrendszerben fennálló tagsági jogviszonyát nem kívánja fenntartani, személyesen nem szükséges megjelennie, mivel nyilatkozattétel hiányában a társadalombiztosítási nyugellátásban nem részesülő magán-nyugdíjpénztári tag tagsági jogviszonya a törvény erejénél fogva 2011. március 1. napjával megszűnik.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő tagnak a magánnyugdíjpénztára felé kell írásban rendelkeznie arról, hogy a visszalépő tagi kifizetések összegével (az egyéniszámla-egyenleg tagdíjbefizetése alapján kiszámított hozamgarantált tőke összege feletti összeg, valamint a pénztártagság ideje alatt befizetett tagdíjkiegészítés összege) miként rendelkezik. A lehetőségek: egy összegben veszi fel, vagy önkéntes kölcsönös nyugdíjbiztosító pénztárba vagy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számláján történő jóváírás érdekében a Nyugdíjbiztosítási Alap részére történő átutalását kéri.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo