Nyugdíj: nagyot kaszálhat, aki időben kapcsol

Hosszútávon jelentős összeg halmozható fel a nyugdíjbiztosításokkal, így megalapozható a megfelelő időskori életszínvonal. Minél korábban lát neki valaki az öngondoskodásnak, annál többet kap később, ráadásul az állami támogatás akár milliós nagyságrendű pluszt jelenthet.

Kép: Fotolia

A nyugdíjas évekről gondoskodni kell, mert a kilátások szerint a havi jövedelem jóval, akár 30 százalékkal kevesebb lehet, mint a munkával eltöltött évtizedekben. A spórolást pedig érdemes hamar elkezdeni, hiszen minél előbb szánja rá magát a jövő nyugdíjasa, annál nagyobb összeghez juthat a jövőben – hívja fel a figyelmet legfrissebb összeállításában a K&H.

Idén finomhangolják a nyugdíjszabályokat.

A nyugdíjas korra való felkészülés egyik legjobb alternatívája a nyugdíjbiztosítás, amelyhez 2014. január óta állami támogatás jár, ezáltal megszűnt a konstrukció korábbi versenyhátránya. Bár az állami dotáció minden nyugdíjbiztosításhoz jár, a nyugdíjba vonulás után felvehető összeg nagyban függ attól, ki mikortól kezd el spórolni. Látványos különbségek adódnak ugyanis egy 6 éves, egy 10 és 25 éves futamidejű rendszeres díjú nyugdíjbiztosítás végeredménye között. „A korán megkezdett öngondoskodás tehát zsebre megy, aki időben lép, az jóval többre számíthat” – emelte ki Kuruc Péter, a K&H Biztosító élet- és bankbiztosítási üzletágának vezetője

A nyugdíjbiztosításra szavazók átlagéletkora 46 év, ezt azt jelenti, hogy inkább az idősebb korosztály érzi fontosnak a takarékoskodást, holott minél előbb kezd el valaki félretenni, annál nagyobb összegre számíthat nyugdíjasként. A nyugdíjbiztosítások iránt a férfiak és a nők közel egyenlő mértékben érdeklődnek, így nem lehet elmondani, hogy valamelyik nem előrelátóbb lenne a nyugdíjas évekre való spórolásban.

A K&H biztosítója szerint a nyugdíjbiztosításokhoz járó állami támogatás, a hozzá kapcsolódó életbiztosítás, valamint az attraktív hozam miatt ez a konstrukció lehet a jövőben a biztosítási szektor, ezen belül is az életbiztosítások szegmensének motorja.

 

A NYUGODT IDŐSKOR MA KEZDŐDIK
Az előrelátó harmincasok például már egy kisebb összegű havi ráfordítás mellett is több tízmillió forintos megtakarítással mehetnek nyugdíjba. Ahhoz, hogy az időskori létbiztonság ne kerüljön veszélybe, de a jelenben se terheljük túl a költségvetésünket, érdemes minél előbb, akár már kisebb összegeket is befektetni.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo